Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)
ÉRTEKEZÉSEK - Bemard Le Calloc'h: Milyen külseje volt Körösi Csorna Sándornak?
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 8. szám, 1990. p. 43—48., Érd MILYEN KÜLSEJE VOLT KOROSI CSOMA SÁNDORNAK? Bemard Le Calloc'h ÖSSZEFOGLALÁS A nagy magyar tudós, a tibetológia megalapítója tiszteletére szerte a világon szobrokat emeltek, arcképei díszítik a falakat és a különféle publikációkat. De vajon élethüek-e ezek az ábrázolások ? Körösi Csorna életében (1784—1842 ) még ismeretlen volt a fotográfia, így fénykép nem készülhetett róla. A tehetős emberek festőhöz fordultak, hogy megörökítsék arcvonásaikat. Körösi Csorna azonban szegény és szerény ember volt, nyilvánvaló, hogy nem festette le magát. A véletlen azonban úgy hozta, hogy mégis maradt róla arcmásolat. Ez Schoefft Ágostonnak köszönhető, aki Indiában jól ismert portré festő volt. Schoejjt Kalkuttában megismerkedett tudós honfitársával, és valószínűleg annak tudta nélkül, ceruzarajzot készített arcvonásairól. Ez szolgált alapul a későbbi Csorna-ábrázolásokhoz. De mennyire élethű Schoefft ceruzavázlata? A szerző összehasonlítja a rajzot Victor Jacquemont francia természettudósnak Csornáról adott személyleírásával, valamint Csorna útlevelében szereplő adatokkal. Az elemzés eredménye Schoefft és Jacquemont mellett szól. Aki ismeri az érdi Földrajzi Múzeumot, tudja, hogy az egyik termében szemmagasságban Körösi Csorna Sándor arcképe függ a falon. Szép olajfestmény, mely a Magyar Földrajzi Társaság tulajdona, és letétként került a múzeumba, hogy a kiállítás látogatói megszemlélhessék. így megismerkedhetnek a nagy székely vándor külsejével, legalábbis úgy, ahogy azt Frigyesi Géza festőművész elképzelte és ábrázolta. Mert természetesen mindjárt felvetődik a kérdés, vajon milyen lehetett a valóságban Körösi Csorna Sándor külseje, arculata, ruházata, egész megjelenése? Mondjunk köszönetet Schoefft Ágostonnak! Körösi Csorna Sándornak egyetlen hiteles arcképe létezik, és az is a véletlen szüleménye. A XTX. század elején, a fényképezés feltalálása és elterjedése előtt, ha valaki arcképet akart csináltatni magáról, rajzolóhoz vagy festőhöz kellett fordulnia. Drága dolog lévén, ez csak gazdagoknál volt divatban, és azoknál sem sokszor, legfeljebb egyszer-kétszer történt életükben, valamilyen fontos esemény alkalmával. Mivel Körösi Csorna Sándor nagyon szegényen élt egész életén keresztül, még akkor is, amikor híres tibetológus lett, és mivel nem volt hiú ember, biztosan soha nem jutott eszébe, hogy arcának vonásait meg kellene örökíteni. Annyira szerény volt, hogy alig írt saját magáról, szenvedéseiről, nélkülözéseiről, érzelmeiről. Egyszerűen ki van zárva, hogy ez az aszkéta,aki szándékosanazélet minden öröméről lemondott és távol tartotta magát a társaságoktól, kívánta volna magát lefestetni. A vele együtt dolgozó angol tudósoknál azonban bevett szokás volt, hogy megcsináltassák portréjukat, sőt mellszobrukat is. Kalkuttában ugyanis sok angol művész megfordult abban az időben. Ennek a különben jó szokásnak köszönhető, hogy majdnem mindegyik orientalista kollégájának az arcvonásait ismerjük. Sohasem tudtuk volna meg, milyen is volt valójában Körösi Csorna Sándor, ha a sors szeszélye nem avatkozott volna az ügybe egy pesti születésű festőművész alakjában. 1840 márciusában egy magyar fiatalember érkezett Madrasból Kalkuttába: Schoeff t Ágoston Theodor. Apja, nagyapja, családjának több más tagja festő volt. A kalandvágyó 31 éves művész immár másfél év óta Indiában utazgatott egyik fejedelem udvarából a másikba, hogy ecsetjével megörökítse arcvonásaikat. Megérkezése után, annak hallatára, hogy egy magyar nyelvész tartózkodik Kalkuttában, ahol az Ázsiai Társaság főkönyvtárosaként működik, megragadta a ritka alkalmat és felkereste honfitársát. Kíváncsi volt erre a titokzatos székelyre, akiről már sokszor hallott angol körökben. Tudta, hogy alig hihető körülmények között több évig visszavonultan élt himalájai kolostorokban, és a szó szoros értelmében „felfedezte" a tibeti buddhista civilizációt. A tibetológia alapítójaként tisztelték a világ orientalistái, mióta az első tibeti szótárt és nyelvtant kiadta. Egy alkalommal Schoefft talán arra kérhette vendéglátóját, engedje meg, hogy egy vázlatot készítsen róla, de az is lehet, hogy kitűnő emlékező-
