Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Szabó József: A Debreceni Egyetem földrajzi tanszékének működése 1914-től 1945-ig

A debreceni egyetem tanácsa az 1920-as években a Református Kollégium udvarán. Az álló sorban középen a legmagasabb Milleker Rezső négy, a Magyar föld és népe három kötet, ill. füzet után szűnt meg. Kétségtelen, hogy szerkesztői munkássága, valamint számos egyetemi tisztsége (internátusi és menza-igazgató, a Csillagda újjászervezője, a Földrengésjelző és Kutató Intézet felállítója, stb.) tekintélyt szereztek számára: többször volt bölcsész dékán és prodékán. Egyetemi közéleti tevékenységének máig ható fontos mozzanata az ország legrégibb nyári egyetemének megszervezésében való részvétele (1927). A magyar nyelv és kultúra külföldi megismertetésében nemzetközileg is híressé vált intézmény első igazgatója a földrajzprofesszor volt. Nem szabad elfelejtkezni az egyetem természettudományi tanszékeinek felállításáért folytatott munkájáról. Az egyetem alapításakor Természettudományi Kar létesítéséről is döntés született, de 1914-ben csak a debreceni Református Kollégium keretében már működő fakultások (teológia, jog, bölcsészet) alakultak egyetemi karokká. Az Orvosi Kar csak 1921-ben nyílt meg. A tanárképzés teljes spektrumának megvalósítása természettudományi tanszékek nélkül azonban lehetetlen volt. Ezek felállítása — részben Milleker hatására — fokozatosan történt. Az Ásvány- és Földtani Tanszék szinte a szó szoros értelmében a földrajzból nőtt ki, hiszen amikor 1925—26-ban megkezdődött a természetrajz szakos tanárképzés, az első ásvány- és földtani előadásokat a földrajzprofesszor tartotta, majd pedig az a Hof fer András, aki 1926-ban ősföldrajzból szerzett magántanári képesítést. (Megjegyzésre kívánkozik, hogy a Földtani Tanszék vezetői a két háború között gyakran változtak, de valamennyien — Hofferen kívül, Telegdi Róth Károly, Ferenczi István, Kovács Lajos — szakmájuk igen jónevű tudósai voltak. 2. ábra.) Tulajdonképpen a Meteorológia Tanszék csírái is a Földrajzi Tanszéken kezdtek kibontakozni. 1934-ben a földrajz kebelében létrejött a Meteorológiai Intézet (2. ábra), melynek vezetője Berényi Dénes, Milleker adjunktusaként az előző esztendőben szerezte meg a ius legendit. Milleker érdemeként említhető, hogy profeszszorsága idején a már említetteken kívül további négy magántanári habilitációra került sor. A tengertanos Leidenfrost Gyula, s a főként néprajzos Ecsedi István mellett két olyan magántanárt külön is ki kell emelnünk, akiknek egész életmüve szorosan a geográfiához kötődött. Mendöl Tibor csupán ,,átmeneti jelenség" volt Debrecenben, hiszen Budapestről az Eötvös Kollégiumból érkezett 1927-ben, s 1938-ban már magántanárként ment vissza a pesti egyetemre. Megérkezésekor megírta már Szarvas földrajzát, de igazából Debrecenben vált érett kutatóvá: itt alapozta meg nemzetközi jelentőségű településföldrajzi munkásságát, s itt születtek meg olyan alapmunkái, mint a Táj és ember (1932) vagy a már említett „Alföldi városaink morfológiája". Milleker pozitív hatása Mendöl pályájára mindenekelőtt abban jelentkezett, hogy mivel a Bölcsész Karon úgyszólván egyedül, szinte folyamatosan gyakornokkal, tanársegéddel, sőt adjunktussal dolgozhatott, így a 30-as évek nehéz egzisztenciális körülményei között számos kutató — köztük Mendöl — tudományos fejlődését tudta anyagilag segíteni. A méltatlanul kevéssé ismert Márton Bélát kell még a Milleker tanszék magántanárrá előlépett munkatársai közt említeni. Mendöllel szemben ő