Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Szabó József: A Debreceni Egyetem földrajzi tanszékének működése 1914-től 1945-ig
A debrebeni Nyári Egyetem megnyitója az új egyetemi épület díszudvarán (1930 körül). Középen Milleker Rezső igazgató, tőle balra gróf Teleki Pál kultuszminiszter kifejezetten „debreceni jelenség" volt. Az állandóság és a megbízhatóság megtestesítője. Egész élete, sőt egész munkássága a város tágabb környezetéhez, annak gazdaságföldrajzi kutatásához kötődött. Nem volt nagyívű elméleti tudós, sokkal inkább a kézbe vett témák aprólékos — máig forrásértékű — feldolgozása az érdeme. A harmincas években mindjobban Budapest felé orientálódó, majd 1943ban oda költöző professzor helyett az oktatásból is mind nagyobb részt vállalt — tette pedig ezt úgy, hogy bár kapott különböző elismerő címeket (eljutott a c. ny. rk. tanárságig), az egyetemmel soha nem került hivatalos munkaviszonyba. Mai szemszögből nézve a Milleker korszak az oktatásban is számos sajátos vonással rendelkezett. Az oktatás döntő részét — mint a korban általában — a professzor végezte, legfeljebb a gyakorlatok egy részét vezették díjtalan, ritkábban díjas (kinevezett) gyakornokok v. tanársegédek. Milleker órarendjén végigtekintve megállapítható, hogy a földrajz számos ágát adta elő a különböző félévekben — nem túl nagy rendszerességgel, s legfeljebb heti 7 órában. (A gyakorlatok — heti 8—12 óra — inkább csak az órarendben futottak a Milleker neve alatt.) Nem volt ideális tanáregyéniség: a képzés rendjét túlságosan is nagyvonalúan kezelte, s mint említettük — óráinak jelentős részét fokozatosan munkatársaira hárította. Megtehette, mert voltak munkatársai. Viszont igen sokat tett az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtéséért és fejlesztéséért: megszerezte Déchy Mór nagyértékű könyvtárát, modern térképező és más műszereket vásárolt, megalapozta a diatárat stb. Ezzel már a jövőnek is dolgozott: olyan jól felszerelt intézetet teremtett, hogy a háború utáni új tanári és hallgatói generáció — a romokat rendbehozván — viszonylag rendezett alapokon indulhatott egy új szellemű oktatás eredményes megvalósítására. A debreceni tanárképzés fő iránya a történelemföldrajz szakpár volt, amit kb. egyharmad arányban egészített ki a természetrajz-földrajz szak. A hallgatói létszám a kezdeti 2—5 fő/évfolyamos szintről a 20-as évek végén kezdett meredekebben emelkedni, s maximumát (22 diplomázó hallgató) 1938-ban érte el (3. ábra). Az 1945 utánihoz képest ez a szám sem túl magas, hiszen a 60-as években a diplomázók száma rendre 50 fölött volt (4. ábra). Mégis megjegyzésre érdemes, mert kissé a földrajz egyetemen belüli helyzetét is jelzi, hogy a földrajz szakos hallgatói létszám és a földrajzos diplomák aránya a hallgatók kari számához viszonyítva lényegesen magasabb volt, mint a háború után. (így 1934-ben a hallgatók 25%-a volt földrajz szakos, a 60-as évek csúcsidőszakában viszont csak 15%-uk. Az ekkor kiadott földrajzos diplomák megfelelő arányszáma 27, ill. 20%. A 80-as években a földrajz szakosok számaránya 7% körül ingadozott). A két háború között a Milleker vezette debreceni Földrajzi Tanszék a földrajzi kutatómunka tekintetében meglehetősen kívül állt a főleg Teleki— Cholnoky nevéhez kapcsolható fő áramlatokon, a sodorvonalhoz képest periférikus, de nem elszigetelt helyzetben volt. A kapcsolódási pontokat egyrészt a professzor széles körű szerkesztői tevékenysége, másrészt néhány tehetséges munkatársának a fősodorba való közvetlen illeszkedése, sőt a sodorvonalat is módosító tevékenysége (Mendöl a településföldrajzban, Berényi az agrometeorológiában) jelentette. A többi új intézményhez hasonlóan nem volt mentes az oktatómunka gyermekbetegségeitől
