Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 5. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1988)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Füssi Nagy Géza: Etnikai folyamatok Kelet-Afrikában a XIX. században

származási és örökösödési rendszereiben. Az ősi matrilineáris (és rendszerint matrilokális megtelepedéssel járó) gyakorlat helyébe lép a szigorúan az apai oldalra koncentráló új utódlási rend. Utóbbinak főleg a felsőbb társadalmi rétegek, s azokon belül is az uralkodó dinasztiák esetében volt korszakos jelentősége. E történelmi jelentőségű váltás azonban nem ment zökkenőmentesen: a legrégibb szuahéli írásos emlékek, az ún. „krónikák" bőségesen szolgáltatnak adatokat a két rendszer összeütközéseiről az egyes városokban lépten-nyomon előforduló trónviszályok során.

2 Az egymással versengő, alkalmasint hadban is álló városok talaján sohasem jött létre egységes központi hatalom. Különböző külső hatások és a belső erőviszonyok (sokszor az előbbiekből fakadó) változásainak eredményeképpen a szuahéli kultúra súlypontja fokozatosan egyre délebbre tolódott. Az időrendben első, legészakibb regionális központ (Pate és Amu) valószínűleg az észak felől előrenyomuló kusita pásztornépek (szomali, oromo, karamodzsong stb.) csapásai alatt omlott össze és veszítette el történelmi vezető szerepét. Helyét Mvita (a mai Mombasa) és környéke vette át; később Unguja (Zanzibar) megerősödésével és az ománi szultáni udvar odatelepülésével

3 tetőzött ez a folyamat. Ragyogóan tükrözik mindezt Muyaka bin Hadzsi al Ghasszani (1776—1840) kereskedő, költő és államférfi hazafias lírai versei.

4 Lássunk belőlük egy rövid szemelvényt: Harci dobok dübörgése zengjen újra, emlékezzünk ! Szálljon dicsőn a harcmezőn; küzdjön és győzzön seregünk! Hőseink már készen állnak: csatában érik győzelmünk. Szívében hordja e vágyat Pate, Amu, Mvita népe. Övezzétek magatokat, ragadjatok lándzsát, pajzsot! Ellenségünk hajóhada im, eléri már a partot. Álljunk hadrendbe, s kiáltsuk: bősz támadóink, hol vagytok? Táncba viszünk napkeltével és kikötni mégsem féltek? Özönlő vad hordáitok buta gőgjét megtépázzuk, Levágjuk mind, ki ránk rontott, kiknek kevés szép hazájuk! Ó, Unguja jó fiai, hogy fanyalodtatok rájuk? Kiálltok oldalukon, vagy lesztek rongyos segéd népek? Tiés ők, messzi Ománból csak bajt hoztok magatokra: Lehetetlent követelni — jellemző a bolondokra, Hisz tudjátok, mindig győztünk, ölve ellent rendre, sorra! Most jöttök ránk utoljára, s várnak hosszú, békés évek!

5 Muyaka életének és költészetének utolsó szakaszával elérkeztünk a „klasszikus" gyarmatosítás időszakának küszöbére. Közben került sor, a XVI— XVII. század során a jelentéktelen epizódnak egyáltalán nem nevezhető portugál terjeszkedésre Kelet-Afrikában. Helyszűke miatt itt nem foglalkozhatunk részletesebben ezzel az izgalmas korszakkal. Közép-Kelet-Afrika jelentősebb népcsoportjainak földrajzi elhelyezkedése. A számok jelentése : 1. nílusiak (dinka, nuer, silluk), 2. kikuju, 3. maszai (nílusi), 4. csagga, 5. szandave (koiszanid), 6. hehe, 7. zaramo, 8. jao, 9. makonde, 10. haya, 11. nyamvezi. A kettős vonallal meghúzott partszakasz a tulajdonképpeni szuahéli partvidék. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a portugálok szemében ekkor Afrika jobbára csak afféle „ugródeszkaként" szerepelt a „kincses India" felé. Ezért néhány korai és tétova kísérletet nem számítva (pl. Zimbabwe aranyának megszerzésére) az első európai keresztény (katolikus) hódítók csak a partvidéken vetették meg a lábukat, támaszpontul felhasználva a készen kínálkozó szuahéli városokat. 2. „Interregnum" és a gyarmatosítás kezdetei. A portugálok csillaga a partvidék bennünket jelenleg érdeklő szakaszán hamar leáldozott. Ennek részleteit itt most nem taglaljuk, csupán megállapítjuk, hogy nagyjából visszaállott egy —jelenlétükkel „fűszerezett" — sajátos szuahéli—arab hegemónia, amelyet a korabeli (és nyomukon egyes mai) források, többféle szempontból is hibásan „arab uralom"-nak neveznek. Tény, hogy a szuahéli társadalom uralkodó rétege a Waarabu ('arabok') elnevezéssel illette magát. Ez azonban nem etnikai, hanem szociális kategóriát takart. A portugál hatalom hanyatlásával párhuzamosan ez a szuahéli elit tett szert egyre jelentősebb szerepre, mígnem a XIX. század derekára tulajdonképpen vetélytárs nélkül maradt. Ekkortól élte fénykorát Kelet-Afrikában a szuahéli karavánkereskedelem: számos rendszeresen használt karavánútvonal szelte át az egész térsé-