Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 4. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)

ÉRTEKEZÉSEK - Horváth Gergely: Stein Aurél, Belső-Ázsia nagy magyar kutatója

STEIN AURÉL, BELSŐ-ÁZSIA NAGY MAGYAR KUTATÓJA (1862—1943) Horváth Gergely ÖSSZEFOGLALÁS Százhuszonöt évvel ezelőtt született Stein Aurél, az orientalisztika egyik legkiválóbb kutatója, aki főleg Belső-Ázsiában, elsősorban a Tarim-medencében végzett számára világhírnevet biztosító régészeti feltárásokat. Kutatóútjai során jelentős földrajzi felfedezéseket is tett, és korábban feltáratlan területeken térképezési tevékenységet is folytatott. Az évforduló alkalmat kínál arra, hogy földrajzi nézőpontból értékeljük hatalmas életművét. A magyar orientalisztika és földrajztudomány nagy évfordulót ünnepel: 125 éve született minden idők talán legnagyobb Ázsia-kutatója, Stein Aurél, vagy — ahogy általában ismerik — Sir Aurel Stein. A világ nagy lexikonjai ugyanis többnyire angol kutatóként tartják számon, hiszen 1904-ben felvette a brit állampolgárságot és egész tudományos munkásságát brit állami szolgálatban végezte. Szülőhazáját és anyanyelvét azonban élete végéig nem feledte el; számos nagysikerű előadást tartott itthon, és végrendeletében értékes könyvtárát, kéziratai egy részét és fényképgyűjteményét a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárára hagyományozta, arra az intézményre, amelynek falai között beleszerelmesedett a rejtélyes Keletbe. Stein Aurél tudományos munkásságát tekintve elsősorban orientalista, a keleti nyelvek, a régészet és a történettudomány tudósa volt, de földrajzi kutatásai és térképészeti munkássága is számottevő. Az alacsony termetű (expedícióinak tagjai „Kis Főnöknek" becézték), kemény akaratú, céltudatos kutató jellemét hűen tükrözi sírfeliratának utolsó mondata: „A man greatly beloved" — egy ember, akit nagyon szerettek... A nekifutás évei Budapesten született 1862. november 26-án, tehetős és művelt zsidó polgárcsaládból. Az evangélikus egyház szertartása szerinti keresztségben a Márk Aurél nevet kapta, de később csak az Aurélt használta. A családban erőteljes magyar szellemben nevelték. Nagybátyja, Hirschler Ignác — korának leghíresebb szemészprofesszora — és 19 évvel idősebb Ernő bátyja gondosan taníttatták a keleti nyelvek iránt nagy fogékonyságot és érdeklődést mutató ifjút. Már gyermekkorában négy évre Drezdába küldték, majd visszatérve a híres fasori evangélikus gimnáziumban tanult és érettségizett le 1879-ben. Egyetemi tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte, utóbbi városban szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét is. Ezután két évet a magyar állam ösztöndíjával Angliában töltött, tovább tökéletesítve az orientalisztikában való jártasságát. 1885—86-ban Budapesten a Ludovika Akadémia tartalékos tiszti tanfolyamát elvégezve elsajátította a térképészet ismereteit is. Emellett fiatal évei során jó lovassá képezte ki magát és számos hegymászóutat is tett az Alpokban; mindezeknek később nagy hasznát vette a fizikailag is rendkívül megerőltető expedíciói során. A szerény, de nagy tudású ifjú Budapesten nem tudott képzettségének megfelelő katedrához jutni, ezért angliai pártfogói segítségével — köztük volt Duka Tivadar, Körösi Csorna munkásságának nagy kutatója és Színesi Márk, a keleti nyelvek cambridge-i professzora — 1887-ben az akkori Brit-Indiába ment és Lahore városban az Oriental College tanára lett. Első számottevő tudományos sikereit az itt töltött évei során érte el; többek között megszerezte és részletes jegyzetekkel ellátva kiadta a Királyok Könyvét, a kasmíri „őskrónikát". Jelentős régészeti és néprajzi kutatásokat is végzett. De bármily eredményesek is voltak ezek az évek, Steint nem elégítették ki: ő az akkor még kevéssé ismert, régészetileg feltáratlan Belső-Ázsiába akart eljutni. Belső-Ázsiáról dióhéjban A mintegy 8 millió km

2 területű, az altaidákbajkalidák idős rögei és az Eurázsiai-hegységrend-