Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Kubassek János: Az első motorkerékpáros világ körüli utazás
/. ábra. Az útvonal első része Európán, Afrikán és Dél-Ázsián keresztül lehetőség híján — a világjárást, és az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő, illetve reklámtevékenységet választják létfenntartásuk alapjául. A nagy terv megvalósításához szükséges személyi adottságaik, a vállalkozó szellem, a jó nyelvérzék, a biztos, határozott fellépés, a szervezőkészség, az alapvető műszaki ismeretek és az üzleti érzék mindkettőjüknél rendkívüli akaraterővel, szinte fanatikus kitartással és nem utolsó sorban kitűnő fizikummal ötvöződtek. Az utazás értelmi szerzője minden bizonnyal Sulkowsky Zoltán volt, aki egyszerű szülők gyermekeként 1902-ben született Budapesten. Családi okok miatt a kisfiú édesanyja, Sulkowsky Ilona vezetéknevét vette fel. Mivel a három gyermekét egyedül nevelő anya nehéz anyagi körülmények között élt, az éles eszű, tehetséges fiút a kőszegi hadapródiskolába, majd a katonai főreáliskolába irattá be. Az osztályelső diák később két évet a Ludovikán, illetve a műegyetemen is tanult, de mindenre fogékony, a világ iránt nyitott természete nehezen tűrte a kötöttségeket. Az állástalan fiatal diplomások sorsát látva abbahagyta egyetemi tanulmányait. Az évek során nevelősködésből, alkalmi munkákból gyűjtött pénzt felhasználva, az erdélyi származású, kevés iskolát végzett, de sokoldalú ezermesteri hajlamokkal megáldott Bartha Gyula barátjával Milánóban határozták el a Föld körüli motorkerékpáros utazás tervét. Párizsban vásároltak egy amerikai gyártmányú, kéthengeres Harley-Davidson típusú oldalkocsis motorkerékpárt. Azért esett a választásuk erre a típusra, mert műszaki teljesítménye alapján ez látszott a legerősebbnek. Emellett fontos szempont volt, hogy a gép olyan márkájú legyen, ami lehetőleg mindenütt ismeretes, tehát a hozzávaló pótalkatrészeket a Föld távoli pontjain is megtalálhassák. A döntés helyesnek bizonyult, mert a motorkerékpárnak nyolc év alatt az igen szélsőséges hőmérsékleti és csapadékviszonyok között, a legnehezebb terepadottságokkal, sziklás, köves hegyvidéki utakkal, sivatagi homokkal, sárral, vízzel, mocsaras talajjal kellett megbirkóznia. A 400 kg súlyú gépet több, mint 600 kg-nyi sátorozó és főzőfelszerelés, a szükséges ruházat, tartalékalkatrészek, szerszámok, ásó, csákány, balta, ponyvák, takarók, rádiókészülék, filmfelvevőgép, fényképezőgép, tekintélyes mennyiségű filmanyag, írógép és ugyancsak jelentékeny súlyú konzerv terhelte. Az akkori, főleg Ázsiában és Dél-Amerikában uralkodó zűrzavaros közállapotok indokolták, hogy lőfegyvert is vigyenek magukkal. így került két duplacsövű vadászpuska és két revolver, valamint lőszer a poggyászukba. Az utazás rokonszenves vonása, hogy a két fiatalember előzetes hírverés nélkül indult el —• mivel a sikert még maguk is bizonytalannak tartották — s csak utólag, teljesítményeik arányában használták ki a nyilvánosság adta anyagi lehetőségeket. Az utazás Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 1928 augusztusában kezdték meg útjukat, melynek első állomásai Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália voltak. Észak-Afrikában Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom érintésével jutottak el a Közel-Keletre. Palesztínia és Szíria megtekintése után Törökországon át motoroztak a Balkánfélszigetre, ahol Görögországot, Bulgáriát, Romániát és Jugoszláviát utazták be. Athénből hajón tér2. ábra. Az útvonal második része Indiából Ausztrálián, Hátsó-Indián és Kínán át Pekingig