Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)
ÉRTEKEZÉSEK - Ifj. Bartha Lajos: A magyarországi első hosszúság-meghatározások és bázismeridiánok
Ifj. Bartha Lajos A MAGYARORSZÁGI ELSŐ HOSSZÚSÁG-MEGHATÁROZÁSOK ÉS BÁZISMERIDIÁNOK* ÖSSZEFOGLALÁS Magyarország néhány városának földrajzi koordinátáit először Reinhardus mester közölte táblázatban a XV. század elején. Az első magyarországi alapmeridiánt az 1670-es években Nagyszombatban jelölték ki. Az 1720-as évek végétől Mikoviny Sámuel a pozsonyi vár déli tornyán áthaladó délkört választotta alapmeridiánként. A korszak legnagyobb mérési pontosságát Hell Miksa érte el a Jupiter-holdak fogyatkozásainak megfigyelésével. Ezzel a módszerrel határozták meg a második nagyszombati alapmeridiánt. A nagyszombati egyetem Budára történt áthelyezésével ( 1777) az ország alapdélköre a budavári meridián lett, majd 1815-ben ezt váltotta fel a Gellért-hegyi meridián. A tudományos földleírás egyik alapvető feladata a meghatározott geográfiai pontok vagy területek szabatos földrajzi helyzetének meghatározása. A nagy földrajzi felfedezések kibontakozása és a korszerű térképezés felvirágzása a XVI. sz. elején elképzelhetetlen lett volna a földrajzi helymeghatározások alkalmazása, eszközeinek és módszereinek fejlődése nélkül. Siegmund Günther szerint maga a „geográfia" kifejezés eredetileg a matematikai földleírást —• vagyis a földrajzi szélesség, hosszúság és a pontos föld-alak meghatározását — jelentette (Günther, 1890). A földrajzi szélesség és hosszúság fogalma, mint a földfelszín egy tetszőleges pontjának meghatározására alkalmas koordináta adat, feltehetőleg az antik görög tudomány egyik fontos eredménye (Howse, 1980). Claudius Ptolemaiosz nagy műve, a „Geographia" (Geografiké hüfegészisz = Földrajzi bevezetés) voltaképpen az akkor ismert világ —• az Oikumene — fontos földrajzi pontjainak nagyszámú koordinátát tartalmazó gyűjteménye (i. sz. 150 körül). Lényegében ezt a táblázatot használta fel és fejlesztette tovább a VIII—XII. sz. közt az arab geográfia (Bartha, 1983). Az első, „nem-ptolemaioszi", ill. nem az arab táblázatokon alapuló európai földrajzi helymeghatározások a késő középkorban és a korai reneszánsz idején készültek. Ernst Zinner szerint az első pontos szélességmeghatározások a XV. sz. második felében, a napórák árnyékvetőjének helyes beállítására szolgáltak. Ugyancsak gyakorlati célú volt a XV. sz. vége felé a földrajzi hosszúságok lassan gyarapodó meghatározása is: a könyvnyomtatás révén gyorsan elterjedő kalendáriumok és csillagászati táblázatok, majd a XVI. századtól a nagy tengeri utazások, valamint a fejlődő térképezés igényt tartott az egyre pontosabb hosszúság-adatokra (Zinner, 1939; Howse, 1980). Amíg azonban a földrajzi szélesség mérésére már az ókorban is geometriailag helyes módszerek álltak rendelkezésre, a hosszúság meghatározása — pontosabban a hoszszúságkülönbségek megállapítása — az időmérő eszközök pontosságától függött. A kalendáriumok és a megbízható térképek egyre pontosabban és pontosabban kijelölt kezdőmeridiánok (nullmeridiánok) egyezményes meghatározását követelték. A késői reneszánsz idején Európa-szerte több ilyen kezdőmeridián volt használatban, pl. Nürnberg, Ulm, Róma, Kelet-Európában pedig Krakkó és Bécs. A hosszúság-meghatározások módszereinek bizonytalanságai azonban arra késztették a geográfusokat, hogy egyes kisebb területegységek, országok hosszúságméréséhez helyi alapmeridiánokat — bázismeridiánokat — jelöljenek ki. Az országos vagy helyi térképfelvételeknél a hosszúságokat egyszerű távolságméréssel, utóbb háromszögeléssel, az alapmeridiánra vonatkoztatták, majd a bázismeridián hosszúságkülönbségét csillagászati úton állapítják meg valamely nemzetközileg elfogadott nullmeridiánhoz (Bartha, 1978). A következőkben röviden ismertetem a legkorábbi magyarországi földrajzi hosszúságméréseket és alapmeridiánokat. A mérési pontosság növekedése igen jellemzően mutatja egy-egy korszak műszertechnikai fejlődését, ill. csillagászati és térképészeti haladását. * Előadásként elhangzott a greenwichi meridián nemzetközi elfogadásának centenáriumán rendezett ünnepségen (,, Longitude Zero 1884 — 1984") a Greenwichi Tengerészeti Múzeumban, 1984. júl. 9-én. Az itt közölt szövegből kihagytam a külföldi hallgatóság számára szóló, történelmi jellegű magyarázatokat, kibővítettem viszont néhány olyan részlettel, amely a magyar nyelvű szakirodalomban nem található, továbbá az előadást követő beszélgetések néhány megjegyzését is figyelembe vettem.
