Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Havas Gáborné: Középkori magyar utazók
Dr. Havas Gáborné KÖZÉPKORI MAGYAR UTAZÓK* ÖSSZEFOGLALÁS Az utolsó 150 év kivételével a magyar utazók túlnyomó többsége az őshaza és a magyarság keleten maradt csoportjainak felkutatására vállalkozott. Az első ismert „őshaza-kereső" Ottó barát, öt követte kerek 750 évvel ezelőtt Julianus. Bizonyára sokan mások is indultak keletre, de nyomuk veszett, elfelejtődtek vagy emlékeik még ismeretlenül megbújnak a levéltárak régi irományai közt. A cikkben szó esik az első nyugati utazóinkról: a vikingek közt szereplő Tyrkerről és a tragikus végű Gilbert-expedíció magyar krónikásáról, Budai Parmenius Istvánról. Az első magyar felfedező utazások, a domonkosrendi Ottó és Julianus barátok őshazakereső expedícióinak 750 éves évfordulója teszi időszerűvé, hogy a mindennapjainktól olyan távol eső középkori magyar utazásokra emlékezzünk. A mi hazánk — geográfiai helyzetéből következően — nyitott ország. Az volt már az államalapítás hajnalán és az azt követő első évszázadokban is. Kapcsolatai behálózták a közvetlen környezetén kívül Európa nagy részét : kelet felé egyrészt dinasztikus kapcsolatok, másrészt egykori szövetségesek, rokon népek és a magyarságnak a vándorlás során hátramaradt egyes csoportjai ; nyugati irányban a politikai helyzet felmérése és a katonai biztonság kialakítása késztették orientációra. A X. században, a kalandozások évtizedeiben „az Enns-folyón túli" — vagyis az Óperenciás-tengerig: a Pireneusokig, Észak-Itáliáig is eljutottak a magyarság nyugtalan lovascsapatai. II. András keresztes hadjárata, Nagy Lajos itáliai hadjáratai, Hunyadi János balkáni, Mátyás sziléziai és ausztriai háborúinak eseményei a regösök, igricek, majd vándorénekesek közvetítésével közkinccsé lettek, s egyes motívumaik (a legjobb példa erre éppen az „Óperenciás-tenger") akár ezer évre is konzerválódhattak. A homéroszi „ismert világ", az oikumené szélesítésére a kora középkorban az írek és normannok tettek kísérletet. ír szerzetesek már az i. sz. 700-as évek elején eljutottak Thuléba (Izland), majd 870 körül Grönland déli partjaira. A kor nagy felfedezői a Skandináviából szétrajzó normann vikingek voltak, akik a 900-as években számos telepet alapítottak Izland (jégföld) partjain. Egyikük, a gyilkosságért elítélt Vörös Erik száműzetését nyugati felderítő utazásra használta fel, és az Izlandtól nyugatra megtalált szárazföldet ő nevezte el a csalogatóan hangzó Grönlandnak (zöld földnek), amelynek déli részén a 980-as években kolóniát alapított (Eriksey). A vikingek legnagyobb felfedezése Észak-Amerika megismerése volt, amely Vörös Erik fia, Leif Erikson nevéhez fűződik. Leif i. sz. 1000 körül Erikseyből kiindulva előbb Grönland partjait követte északnyugati irányba, majd nyugat felé átkelt a ma Davis-szoros nevet viselő, úszó jéghegyekkel tarkított tengeren és valószínűleg a Baffin-föld partjait pillantotta meg. Ezt a kietlen partvidéket Leif emberei Hellulandnak (sziklaországnak) nevezték el. Dél felé folytatták útjukat, Labrador és ÚjFundland partjai előtt vitorláztak el, és a dúsabb növényzetről kapta ez a vidék a Markland (erdőország) nevet. Új-Skóciát elhagyva a mai Boston vidékén érték el ismét Amerika partjait, és a tájat az ott burjánzó vadszőlőről nevezték el Vinlandnak (szőlőföld). A rövid életű normann települések emlékét Brémai Ádám XI. századi krónikája és egy korabeli térképvázlat nemrég előkerült XV. századi másolata, az ún. Vinland térkép őrzi. Az egykorú feljegyzések említést tesznek arról, hogy Leif Erikson kíséretében volt egy Tyrker nevű hajós. Mivel abban az időben — bizánci kútfők nyomán — türk néven általában a magyarokat értették, nagy a valószínűsége annak, hogy a X. század végén magyar ember is partra szállt Amerika földjén. Ezt valószínűsítették a korabeli kiterjedt magyar—normann kapcsolatok is, és az a tény, hogy az észak-amerikai normann telepek helyén I. István korabeli ezüstpénz is előkerült.** A középkori magyar felfedező utazások záró akkordja Budai Parmenius István tragikus végezetű Amerika-utazása volt, 1583-ban. Stephanus Parmenius Budaeus korának ünnepelt humanista költője * Elhangzott előadás az Érdi Kulturális Napok keretében a Magyar Földrajzi Gyűjteményben megrendezett konferencián 1985. március 1-én. ** Más forrás (Johannes Brandsted : The Vikings) szerint az expedíciónak „Tyrki" nevezetű tagja német volt, Vörös Erik öreg barátja és egyben Leif nevelőapja, ő ismerte fel a szőlőt, minthogy azt az eredeti hazájában (Németországban) is termesztették és bort készítettek belőle. (Szerk.)
