Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
Mederszabályozások a XIX. században
A munkákat úgy ütemezték, hogy 1842-ben Pocsajtól Diószeg határának északi részéig, 1843-ban a Kólyi határtól az Ér-adonyi határ északi végéig, 1844-ben pedig a Tárcsái határtól Bihar megye keleti határáig végzik el az ásatást, s ezzel a tervezett munkát be is fejezik. A tervezett költség-előirányzat, - 63 915 forint - azonban kevésnek bizonyult, s az 1845. január 24-én tartott közgyűlésen az előirányzatot 122 445 forintra kellett módosítani. Hiába volt tehát a kiváló munkaerő, a munka a pénzhiány miatt lassan haladt. 1844. október 12-ig a tervezett 59,8 km szabályozást csak 22,9 km hosszban végezték el, s - mivel a munkát a berettyói torkolatnál kezdték, - csak Pocsaj, Kaszád, Gyapoly és Diószeg határát mentesítették a káros vizektől. (Tehát az 1842-re tervezett munkákat is csak 1844-ben végezték el.) A munkák ezt követően egyre inkább lelassultak, a szabadságharc alatt pedig teljesen leálltak. Az önkényuralom alatt ugyan a szabályozást ugyan folytatták, de egyre lassabb ütemben, s inkább csak az elkészült művek karbantartását végezték el. 1859-ben az Ér-szabályozási társaság előbb csatlakozott a Berettyó társasághoz, majd 1868. október 10-én végleg befejezte tevékenységét. Az Ér rendezésére aztán csak a XIX. század második felében a Kraszna szabályozása és az Ecsedi-láp lecsapolása (1895) után került sor. A szabályozott Kraszna szakasz azonban messze került a rendezett Ér eredetétől, s ezzel a Kraszna és az Ér kapcsolata megszűnt. 4 Az Ér rendezése viszont - mint később látni fogjuk — még a második világháború után is folytatódott. A Kék-Kálló és az Alsó-nyírvíz vidéki vízfolyások szabályozása A Kék-Kálló főcsatorna rendezését a „Berettyó vízszabályozó és armentesítő Társulat" végezte. Amint korábban említettük, a Kalló a Berettyó jobb parti kiszakadása volt Pocsaj és Esztár között, s az Alsó-nyírvíz vidék vizeivel megszaporodva ömlött a Berettyó-Sárrétjébe. Közben a Berettyó jobb partját kiöntéseivel állandóan veszélyeztette és sokszor elmocsarasította. A Berettyó rendezése során tehát elsőrendű feladat volt a Kék-Kálló Pocsaj-Esztári kiszakadásának elzárása. Erre 1862-ben került sor. A Kék-Kálló rendezése azonban jóval ezt követően történt meg. 1892 és 1897 között szabályozták a főcsatorna két ágát: a Kalló Derecskéi és a Kalló Konyári ágat, mely összesen 58 km volt, fenékszélessége pedig 2-18 m között változott. A Derecskéi ág az Alsó-nyírvíz vidék Hajdúbagos környékén lefolyó vizeit, a Konyári ág a NagylétaVértes-Konyár környékén összegyűlő vizeket szállítja a Berettyóba. A két ág a szabályozás után Tépe határában egyesült, s egy - a Berettyó folyóval 11 km hosszban párhuzamosan kiépített - csatornán vezeti le az Alsó-nyírvíz vidéken és a Berettyó jobb partján összegyűlt vizeket a Darvas határában levő Csiffi pusztánál a Berettyó folyóba. Az Alsó-nyírvíz vidéken összegyűlt vizek rendezésére és elvezetésére 1892-ben társulat alakult. Az elkészített terv szerint a lecsapolást két, összesen 121,5 km hosszú főfolyásra tervezték. A főfolyásba kilenc, összesen 243,5 km hosszú mellékfolyás vezette Dunka Sándor id.m. 99-108. p. és Dunka-Fejér-Papp id.m. 79-81. p.
