Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában

az ármentesítés érdekében jöttek létre, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a belvízrendezést is társulati keretek között lehet majd megoldani. Az ármentesítés nehéz kölcsönei alatt roskadozó társulatok kezdetben persze hallani sem akartak a belvízvédekezés feladatairól, aztán később társulataik mégis feladatkörükbe vonták a belvizek dolgát. A terület belvizektől történő mentesítésében öt társulat is érdekelt volt: az Alsó Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat, a Berettyó-Sárréti Szabályozási Társulat, a Középtiszai Ármentesítő Társulat, a Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat és az Ivánfenéki Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. Mivel a társulatok működési területének határait az 1881.LII. tc. alapján a közmunka- és közlekedésügyi miniszter állapította meg, ezért mind az öt társulat érdekelt lett a Hortobágy-Berettyó szabályozásában. Az érintett települések határát a Hortobágy, valamint az egykori Berettyó alsó szakaszának szabályozása által lehetett a belvizektől megvédeni. Az 1863. évi nagy aszály után HERRICH Károly olyan csatornát tervezett, amely a Tiszát a Körösökkel összekötve a kártékony belvizeket is a Körösbe vezerte volna, egyúttal szárazság idején a területet öntözővízzel látta volna el. Az elképzelés megvalósítása 1867-1868-ban ismét szóba került, de a kivitelezés elmatadt. Az 1870-es csapadékos esztendők azonban halaszthatatlanná tették a szabályozás végrehajtását. A szükséges terveket az érdekeltek sürgetésére a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium készíttette el, s 1878-ban, Karcag székhellyel megalakult a "Hortobágy-Berettyóvidéki belvizeket szabályozó társulat". A társulatnak nem volt olyan belvízveszélyes területe, amely a Berettyó-, az Ivánfenéki,a Mezőtúr-Mesterszállási-, a Középtiszai- vagy az Alsószabolcsi társulatnak ne lett volna egyúttal ártere is. Erre, valamint a munkák megvalósításával járó egyéb nehézségekre tekintettel az érdekeltek kívánságával összhangban az új társulat kormánybiztos irányításával folytatta tevékenységét. A kiviteli tervek 1879-re elkészültek, s 1881-ben a karcagi határtól a Körösig megkezdték egy csatorna építését. Mivel a csatorna megléte a Berettyó társulatnak is érdeke volt, megállapodtak, hogy a költségek 2/5-öd részét Borzig a Berettyó társulat viseli. Az első - 8,41 km - csatorna kiépítése után azonban a két társulat között viszály támadt, s a munkát a tervek megfelelő átdolgozása után csak 1890-ben folytatták, de 1896-ra be is fejezték. A két társulat közötti vitát fokozták a magas kiviteli költségek, mivel ez a 8 km hosszú csatorna kereken 1 millió forintba került, s így eddig ez volt a fajlagos költségeket számítva az ország legdrágább csatornája, a hajózható csatornákat is beleértve. A csatornának a Köröstől — Mezőtúrig húzódó alsó szakaszát 10 m fenékszélességgel és l:2-es rézsűvel építették ki. Mezőtúrtól Borzig a fenékszélességet 9 m-re csökkentették. Borztól a csatornát Ágotáig ásták ki, innen már a Hortobágynak kiépített medre volt. A Hortobágy-Berettyó főcsatornát mindkét oldalról töltés övezi, amelyeknek egymástóli távolságát legkevesebb 100 m-ben állapították meg, a felső szakaszon ezt 70 m-re csökkentették. A két oldaltöltés hossza 170 km. Ebből a Körös és a Mezőtúri vasúti híd közötti szakasz koronaszélessége 4 m, a vasúti hídtól Ágotáig húzott töltésé általában 3 m, de itt is akad 4 m-es koronaszélesség. A töltésrézsű hajlását a vízfelőli oldalon 1:3, a mentett oldalon pedig 1:2 arányúra építették. A csatorna hármas-körösi torkolatánál 1889-1890-ben háromnyílású, egyenként 3,33 m szabad nyílásszélességű, vaskapukkal ellátott zsilipet építettek. Ezen kívül a belvizeknek a HortobágyBerettyó főcsatornába történő bevezetése érdekében 28 db változó keresztmetszetű beton- és 3 db vascsőzsilipet építettek be. A csak gravitációs belvízbeeresztést lehetővé tévő zsilipek biztonsági