Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában

majd 1856-ban ezt követte a Polgár-Tarján közötti 10,5 km-es, 1857-ben a TarjánCsege közötti 26,4 km-es, 1858-ban a Csege-Füred közötti 26,4 km-es és még ugyanebben az évben a Dob-Urkom közötti 4,4 km-es töltésszakasz. Ezzel a Hortobágy-medence átvízi öblözetének több mint 300 ezer kh-as (1700 km

2es) területét mentesítették. A Bach-korszakban bevezetett szervezeti változások gyorsan követték egymást. Az 1856. október 9-én kiadott kormányrendelet a tátsulatot "Észak-Bihari Consortium" néven a III. Tiszai vízszerkezet építészeti hivatalának felügyelete alá helyezte. Ugyanez a rendelet a társulat által addig épített átmetszéseket a társulat kezeléséből kivette és állami kezelésbe adta. Ennek a rendeletnek alapján állapította meg 1857-ben a Nagyváradi Helyhatóság a társulat határát, véget vetve ezzel a borsodi jobb part átvételével kapcsolatos évtizedes vitának. A vita egyébként a miatt alakult ki, mert a jobb parti, Borsod vármegyei birtokosoknak csak kisebbik része írta alá a társulati szerződést, de ezek befizetései is elmaradtak, a társulat viszont ennek megfelelően nem építette ki a Taktaköz védelmi rendszerét, csak a tiszai töltéseket és a Takta beeresztő zsilipjét. A jobb parton tehát a tokaj-ladányi töltés egy részét már 1847-1849 között megépítették. 1854-ben pedig 8,5 km hosszúra kiegészítették. A Csobaj-Báj-Phrügy közötti 7,1 km hosszú gát 1858-ban épült meg, de ugyanezen év végére kész lett a Kenéz-Luc közötti 11,8 km-es töltésszakasz is. A Taktaközben a települések védelmére ezen kívül 29,4 km körtöltést is építettek. A töltések azonban nem biztosítottak teljes védelmet. 1855-ben a jobb parti területek megmentése érdekében az előző évben megépült Dob-Polgár közötti gátat Sulymoshátnál

8 a borsodi kerületi főnök átvágatta, s a Tisza bal parti árterén végigömlő víz egészen a Körösökig elborított mindent. El lehet képzelni, hogy az ármentesítés áldozatait vállaló társulati tagokat miként érintette ez az intézkedés, s miként vesztette bizalmát az elöntött területek lakossága az ármentesítés eredményességében

9

. {„Pénzemet a töltés, termésemet a víz vitte el!") De a következő elöntés sem a töltések gyengesége miatt következett be. 1887-1888 telén az Alföldet 40 cm, a Tisza vízgyűjtő területét pedig 100 cm-nél is vastagabb hótakaró borította. A gyors felmelegedést követő olvadás következtében a Tiszán és mellékfolyóin megindult az áradás és a vízmércéken addig soha nem észlelt árvízszinteket mértek. Példaként említjük, hogy a Tokajnál 1888. március 27-én mért 872 cm-es LNV-t

10 közel egy évszázaddal később csak az 1979-es árvízszint haladta meg. A folyó vize a magaspartokon átbukott és 1888. március 24-27 között Tiszadob határában 13, Tiszadadánál pedig 5 helyen, összesen 1500 m szélességben ömlött a víz a Hortobágy medencébe.

11 Az Alsó Szabolcsi Társulat területén közel 60 000 ha-t öntött el. A kitört víz április közepén érkezett Dévaványára, közben elárasztott még további 46 000 ha-t Az 58-59fkm között. Az 1862. évi árvíz idején a töltés a 35-37 km között szakadt át. Szerencsére a szakadást sikerült gyorsan elzárni, s így a nagyobb kárt elhárítani. LNV (legnagyobb víz ) - az addig mért legmagasabb vízállás. Az árvíz pusztításának mértékére jellemző, hogy a Tiszabő és Fegyvernek közötti szakadás következtében 23 község került víz alá