Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában
a Hortobágy völgyében. A Társulat az árvízi tapasztalatok birtokában töltései további erősítését határozta el, s újabb „fennsíki" területek birtokosait vonta be az ártéri érdekeltek körébe. Az ármentesítés eredményei azonban tagadhatatlanok voltak. A megépített és folyamatosan fejlesztett töltések ellenálltak az 1860-1876-1895 és 1919. évi, különösen nagy árvizek rohamainak, s megvédték a társulat 206 000 ha-t meghaladó területét és az ártéren lévő településeket a pusztulástól. Meg kell azonban jegyezni, hogy a méretek többszöri emelése-növelése miatt a töltések anyaga nem homogén. A zömmel talicskás munka miatt tömörítése nem mindenütt történt megfelelően. Földmunkagépeket csak az 1960-as évektől kezdve használtak rendszeresen. A védőfüzesek telepítését 1848-ban, a töltések tudatos gyepesítését pedig 1864-ben kezdték meg. Az árvédelmi szervezet folyamatosan alakult, fejlődött. 1857-től gátőröket és gátfelügyelőket alkalmaztak' 2 . 1862-ig az őrházakat is megépítették. 1895-ben elhatározta a Közgyűlés, hogy a társulat egész területére olyan egységes belvízrendezési tervet készít, amely a Hortobágy-medence öntözésére is tekintettel van. 1897-re a terv el is készült, de a két feladat összekapcsolása nem volt szerencsés, mivel a vízrendezésre a költségek egyharmadát, öntözésre pedig kétharmadát irányozta elő. A Közgyűlés ezek után csak a belvízrendezésre vonatkozó részt fogadta el. A belvízrendezésnél a régebbi árvízlevonulási utakat, természetes ereket és mélyvonulatokat használta fel a társulat a vízlevezető csatornahálózat megépítésére. így létesültek a főgyűjtő Hortobágy, annak jobb partján a Királyér-Felsőselypes-Bágy-Szandalik, a Sarkad-Mérges-Sároséri-főcsatorna, az Alsóselypes-Hataj-Völgyes-Árkuséri-főcsatornával, bal partján pedig a Kadarcs-Karácsonyfoki és Kösely belvízlevezető csatornák - zömmel az 1924. év után. A szabályozás eredményességét nem csupán a terület káros vizektől történt mentesítése bizonyítja, hanem az is, hogy az érdekeltek nagy hasznot nyertek az ármentesítésből és a víztendezésből. Korábban lápos, mocsaras, ingoványos területek váltak jó és közepes minőségű szántókká. A társulat területén lévő földek értéke megtízszereződött és statisztikai adatok bizonyították a lakosság lélekszámának gyors emelkedését és egészségük javulását. Különösen szembetűnő ez az eredmény, ha összehasonlítjuk a társulat megalakulása előtti és az egy évszázaddal későbbi művelési ágakban bekövetkezett változást: Művelési ág (kh-akban) 1845 % 1936 % Szántó 8 025 2.4 161 761 45.2 Rét 66 607 19.8 25 030 7.0 Legelő 220 091 65.6 150 586 42.0 Egyéb (kert, ház, udvar, út, 40 872 12.2 20 689 5.8 nádas, mocsár, vízállás) Összesen: 335 595 100.0 358 066 100.0 Megjegyzés: A Társulat területe az 1876. és 1888. évi ártérfejlesztés során 22 471 kh-dal növekedett. A Társulat elnöke DREVENYÁK Ferenc 1862-ben történt lemondása után LÉVAY Sándor lett (1862-1873), őt követte gr. DÉGENFELD Imre (1873-1883), gr. DESSEWFFY Aurél (1884-1923) és gr. ANDRÁSSY Sándor 1924-től. 1858-ban rendelet látott napvilágot, amely szabályozta az ármentesítő társulatok gátjaival kapcsolatos teendőket.
