Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.2. Az átvágások kialakítása — 1867 után

2.1.2 Az átvágások kialakítása — 1867 után Az átvágások vezérárkának kiásását az elégtelen szelvények tervszerű és gyors fejlesztésének kellett volna követnie, mindenütt, ahol a természet erről nem gondoskodott. Ez a munka azonban, nem utolsó sorban éppen vezetőjének Herrich Károlynak a „szabályozás bevégzéséről" szóló ismételt és felelőtlen nyilatkozatai miatt, nagyon lassan indult meg. Különösen vontatottan haladt a kiegyezést követő 1867—1879-es időszakban. (A 67-es Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumnak talán éppen ez volt a legsúlyosabb mulasztása.) Pedig a tiszai átvágások helyzete 1867-ben, a minisztérium működésének megkezdésekor, rendkívül siralmas volt. A belső használatra készült, közzé nem tett jelentések ebből a szempontból sokkal többet árulnak el, mint a hivatalos kiadványok anyaga. Az ekkor (átmenetileg) megszüntetett Szolnoki Folyammérnöki Hivatalnak az 1867. évi árvízről szóló (utolsó) jelentése különösen megdöbbentő képet rajzol: Ez ideig kiásott 16 közép-tiszai átmetszés közül 11 nemcsak hogy nem fejlődött kielégítően, hanem a rossz vonalozás miatt, torkolatának és „vezértöltésének" kiigazítása is szükségessé vált; (a 67., 68., 69., 70., 71., 72n, 73, 74., 77[ _ n és a 80r sz. átvágásé); egy — a 75. sz. tiszapüspöki — teljesen feliszapolódott s így azt újra kellett ásni; kielégítő, hajózható állapotban mindössze — a legrövidebb és a legelsők közé tartozó — négy volt: a 66. (1846), 721 (1854), 76. (1847) és a 80n sz. (1856) átvágás. Annál meglepőbb tehát, hogy a minisztérium éppen a Tisza-szabályozás előrehaladására, közeli befejezésére hivatkozva csökkentette a ,.feleslegessé vált" tiszai folyamosztályok számát — a Széchenyi idejében szervezett nyolcból az 1850-es és 1856-os átszervezés után megmaradt négyről •— kettőre! Ez az intézkedés önmagában is megmagyarázza a szinte felügyelet nélkül maradt Közép-Tisza veszélyessé vált helyzetét és sorozatos árvízkatasztrófáit — az 1876-tal kezdődő árvizes periódus idején. Az 1876-tal kezdődő árvizes periódus tanulságai — és az átvágások fejlesztésének második szakasza Az 1876-tól kezdődő árvizes periódus első nagy árvize, az 1876-os tavaszi árvíz alkalmával egyszerre nyilvánvalóvá vált az addig végzett munka minden hiányossága és hibája, a korábbi, félrevezető jelentések valótlansága. Az új — inkább csak tervezett — meder elégtelen szelvénye miatt nem tudta biztosítani az árvizek zavartalan levezetését, ugyanakkor viszont a régi mederben a megosztás miatt kezdődő feltöltődés, zátonyképződés megrontotta a folyó régi lefolyási viszonyait (pl. Roffnál). így azután a FelsőTisza rövidebb és gyorsabban fejlődő átvágásain lefutó árhullámok ismételten megtorlódtak: a Sajó-torkolat táján, a Borsodi-, valamint a Hevesi Medencében* (Tiszafüred térségében), de az alsóbb szorulatokban is (Roffnál, Fegyvernek öblözetében stb.) éppúgy, mint lejjebb Csongrád és főleg Szeged térségében . . . * A Heves megyei viszonyok részletes leírása Kubik Endre megyei főmérnöktől a 2.2.2 fejezetben.