Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.1. A munkálatok kezdetei

A munkálatok megkezdésekor (1846—1847) és a Szabadságharc utáni újrakezdésekor (1851) a Közép-Tiszán láthatóan a Paleocapa által javasolt sorrendet, illetőleg annak elveit igyekeztek követni: 1847-ben a munkát (a füreditől elég távol eső) nagykörűi felső (3. sz.) átvágással kezdték s ezzel egyidejűleg fogtak hozzá a fokorui (5. sz.) átmetszéshez is. (Keczkés munkatervében ezeken kívül még 8 más közép-tiszai átvágás is szerepelt, de azok megkezdésére úgy látszik nem volt lehetősége.) 1851-ben a munkálatokat csak a 3. és 5. sz. átvágásoknál folytatták; 1853- ban a 7. sz. helyett a Vásárhelyi-féle 78-as átvágást emelték ki; csak 1854- ben kezdték meg a 2. sz. (kőtelki) kiemelését, majd 1856-ban —- az árvíz hatására gyorsuló ütemben — a 4. a 6i és a 9i_n sz. és 1857-ben a ón. sz. átvágásokat kezdték meg. A mederszabályozás a Közép-Tiszán tehát olyan „kompromisszumos" munkaterv alapján indult meg, amely a Vásárhelyi-terv átvágásai közül elsősorban azokat tűzte napirendre, amelyeket a tervet felülvizsgáló Paleocapa is ajánlott. Paleocapa javaslatai közül viszont csak egyet vett tekintetbe: a 9. sz. kettős ugi átmetszésre vonatkozót, amely szemlátomást előnyösen módosította a Vásárhelyi által itt javasolt átvágások vonalozását (80j_

1L sz.). Ez a kompromisszum, amit a Helytartótanács később úgy fogalmazott meg, hogy a Tisza-szabályozás tervét a Paleocapa-féle vélemény alapján hagyta jóvá, az adott helyzetben, a mielőbbi munkakezdés szükségességének körülményei között, érthető, sőt elkerülhetetlen volt. Kevésbé indokolt azonban, hogy az — állítólag új és egységes tervet hozó —• 1950/1851 -es Herrich-féle munkaprogram sem tett mást; sőt az előző tervek közti eltérések esetében még csak nem is elvi alapon, hanem inkább a helyi érdekeknek engedve döntött az egyik vagy másik megoldás mellett, mint pl. a Paleocapa véleménye ellenére kiásott 78-as átvágás esetében. Ami újat a Herrich-féle terv hozott, az csupán a Vásárhelyi-terv időközben (nyilvánvalóan: 1846—1849-ben) elkészült részletesebb kidolgozása. A részlettervek összesítésében azonban sajnálatos módon hiányzott az elméleti képzettségen és gyakorlati tapasztalatokon iskolázott kritikai szemlélet. A Herrich által később annyira előtérbe állított 1850/1851-es munkaterv időszaka azonban nem sokáig tartott. Az 1855. évi árvíz után létrehozott új szervezet a Tiszaszabályozási Központi Felügyelőség tevékenységében is új elveket érvényesített: arra törekedett, hogy minél nagyobb eredményeket mutasson fel a közvetlen feladatát jelentő mederszabályozás (vagyis az átvágások) terén s behozza a társulati töltésépítő munkákhoz viszonyított lemaradást. A meglevő átvágások — tényleges eredményeket hozó, vagyis a lefolyási viszonyokat javító — fejlesztése helyett azonban csak újabb és újabb átvágásokat kezdtek meg — mintha a Paleocapa-féle tervtől visszatértek volna Vásárhelyi tervéhez.

43 Ez a visszatérés azonban csak látszólagos volt: a valóságban sem a tervezés általános elveiben (ti. a mederszabályozás és az árvízi mederszabályozás elválaszthatatlanságában), sem az abból következő gyakorlati útmutatásokban (főleg a vezérárkok méretei és az átvágások kotrással való fejlesztése tekintetében) nem követték Vásárhelyi javaslatait. A Vásárhelyi-terv 16 közép-tiszai átvágásának vezérárka így viszonylag rövid idő alatt, az 1846—1866. közötti 20 év (ill. az 1851—1866. közötti 15 év) alatt elkészült. Kiképződésük, anyamederré válásuk azonban — az elégtelen szelvényméretek valamint a vontatott és tervszerűtlen fejlesztés, vagyis a „költségkímélés" miatt — nagyon sokáig elhúzódott. Valójában csak az