Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.1. A munkálatok kezdetei

roffi és a gyenda-tiszabői töltések tervét s valószínűleg megkezdte a kivitelezés munkáját is, hiszen ezek a töltésszakaszok az 1849. évi térképen már mint épülő, az 1852. évi Herrich—Boros-féle térképen pedig, mint már csaknem kész töltések szerepelnek.

36 Az abszolutizmus kora (1851—1866) Az 1848/49-es Szabadságharc eseményei a szép lendülettel induló munkát végülis megszakították. A Szabadságharc leverése után az 1850. jún. 16-i császári nyílt parancs biztosította ugyan a munka folytatásának lehetőségeit, de új szervezeti keretekben és megváltoztatott műszaki tervek alapján.

37 A nyílt parancs elismerte ugyan a már korábban kimondott elvet,* hogy a mederszabályozás (az átmetszések) költségei az államot terhelik, másrészt azonban az ármentesítések „magánvállalkozási" jellegének hangsúlyozásával, lehetővé tette, hogy az „önálló öblözetek" birtokosai „külön" egyletekbe tömörüljenek.

38 Ennek a látszatszabadságnak a következményeit leginkább a Közép-Tiszavidék szenvedte meg, mert ennek alapján, 1851-től kezdve, egymás után váltak ki a Hevesi Tisza-szabályozó Társulat kötelékéből s alakítottak „külön egylet"-eket, az önállóan boldogulni akaró, „önálló" vagy önállónak vélt öblözetek érdekeltségei. Ez pedig úgyszólván lehetetlenné tette a töltésépítések tervszerűségének, összehangolásának biztosítását. A nyílt parancs másik legsúlyosabb intézkedése az volt, hogy •— politikai okokból, — feloszlatta az érdekeltségek központi szervezetét a Tiszavölgyi Társulatot, amely korábban — az ugyancsak megszüntetett (Víz) Építészeti Főigazgatóság műszaki felügyelete alatt — fogta össze a tiszaszabályozási munkálatokat.

39 A két, korábban együttműködő, intézmény helyett egy ekkor kinevezett, és közvetlenül a bécsi minisztérium alá rendelt háromtagú Tiszaszabályozási Központi Bizottságra bízták a Tisza-szabályozás irányítását. Politikai vezetője, ill. elnöke gr. Szapáry József min. biztos, a Hevesi Társulat első elnöke, lett, míg a műszaki ügyek irányítása egy korábban ismeretlen, fiatal mérnök, Herrich Károly kezébe került. (A bizottság harmadik tagja Vajay András jogtanácsos az adminisztratív és jogi ügyeket irányította.) Ugyanakkor a korábbi nyolc vízszerkezeti központ helyébe hat „osztálymérnöki hivatalt" szerveztek, amelyek közül a IV., Szolnok székhellyel, a hevesi lett. Hatásköre a 294 km hosszú örvény—csongrádi szakaszra terjedt. Az 1855. évi árvíz után, 1856. okt. 9-én, egy újabb rendelet, a bécsi függőséget hangsúlyozandó, a szervezet központját Tiszaszabályozási Központi Felügyelőségre, helyi hivatalait pedig „folyamosztállyá" keresztelte át, miközben számukat — négyre csökkentette. A kiegyezéskor alakult Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium még tovább ment ezen az úton és a munkálatok közeli befejezésére való hivatkozással — kettőre (Sárospatak és Szeged) csökkentette a folyamosztályok számát. Ennek következtében a szegedi folyamosztályra — Füredtől Titelig — nem kevesebb mint 675 km hosszú folyószakasz felügyelete hárult. E rövid, 1867—1876 közötti, időszakot kivéve azonban a Közép-Tiszavidék vízimunkálatainak központja mindvégig Szolnok maradt. * Ezt az elvet, mint a vízszabályozások alapelvét az 1840. IV. t. c. által kiküldött bizottság határozati javaslata fogalmazta meg, s Széchenyi is ennek alapján kezdte meg a Tisza-szabályozás szervezését.