Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

1. A Közép-Tiszavidék - 1.2 A természeti adottságok és a település

mikroklímája biztosította, mely később az emberi beavatkozás hatására megszűnt, illetve megváltozott. A vizektől korábban annyit „szenvedő" KözépTiszavidéken a felszíni vizek eltűntek s a talajvíz olykor 3 m-rel süllyedt a felszín alá. A nélkülözhetetlen öntözésre azonban — nagyobb területeken — csak napjainkban, a korszerű szocialista vízgazdálkodás révén nyílt meg „ismét" a lehetőség.* Vízügyi szempontból fontos az alföldi széljárás ismerete is, mégpedig nemcsak az árvédelmi és tógazdasági töltéseket érő hullámverések iránya és erőssége, hanem az öntözővíz-hasznosítás vonatkozásában is. A Kecskemét—Jászberény—Túrkeve mért adatainak sok évi átlagából szerkesztett szolnoki szélirány eloszlás %a: É ÉK K DK D DNy Ny ÉNy 10 15 7 9 10 19 18 12 Szélcsendes idő ebben a körzetben a teljes időnek csak 20%-a. A Közép-Tiszavidékre jellemző a porvihar is, amely jász-eső, kun-eső néven ismeretes. 1.2 A TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK ÉS A TELEPÜLÉS (A Közép-Tiszavidék település- és gazdaságföldrajza — történeti szempontból.) A Közép-Tiszavidék nemcsak természetföldrajzi, de település- és gazdaságföldrajzi szempontból is Alföldünk tipikus területe: itt a Tisza mentén, a medence közepén a Nagy-Alföld minden „emberföldrajzi" jellemzőjét megtalálhatjuk. A Tisza völgyét általában — már a rómaiak óta — vízi világként, a folyók pályáját kísérő árterületek uralkodó voltával szokták jellemezni: „Kanyargós folyásával lassan nagy területeket ölel körül — írja a Tiszáról és völgyéről Amianus Marcellinus —, ahol a talaj többnyire vizenyős és ezért járhatatlan (!) a vidék, hacsak nem i s m e r ő i (!) által ..." Ez a szerző, naiv őszinteséggel, legalább bevallja, hogy maga nem igen ismeri azt, amiről beszél. Az idegen, kívülálló és érdektelen szemről árulkodó megközelítése azonban mégis elfogadottá és általánossá vált. Még ma is találkozunk olyan bemutatással, amely a Tisza völgyét geológiai szempontból egyszerűen a különböző öntéstalajokkal, terepviszonyok szempontjából pedig az egész Alföldet a (100 m A. f. alatti) „síksággal" azonosítja. (Az ilyen jellemzés azonban keveset mond a vidékünkről, s legfeljebb csak a más tájakkal való összehasonlításban van értelme.) A Tisza völgye „ismerői", vagyis lakói számára mindig is olyan gazdag, változatos: „differenciált" táj volt, mint amilyen a valóságban, s mint amilyennek ma a korszerű földrajztudomány leírja. Sőt lakói talán még a talajtan, növényföldrajz mai művelőinél is jobban tudták, hogy az „egyhangú" síkságon a negyed-félméteres szintkülönbségeknek — a vízborítás, talajvízszint, talajminőség stb. — szempontjából sokszor nagyobb jelentősége van, mint másutt a tízszer akkora nagyságrendű szintkülönbségnek. * A Tiszántúl öntözési programja (1937. XX. t. c.) keretében területünkön, Tiszafüreden épült az Alföld első (kísérleti) öntözőrendszere (1940).