Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)
3. A halászat. A halászat joga és munkaszervezete. Halászati módok és eszközök
reibe, tuskói aló a halak télire nyugovóra tértek. A búvár testét tóka (vagyis vadkacsa) zsírral kente be s amikor néhány sikeres lemerülés után kijött a hideg vízből, karikába rakott tűzhöz ült, hogy felmelegedjen. Kézzel fogdosták össze apadáskor is a halakat a rekeszek előtt, az elöntött réteken. Különösen akkor fogtak és foghattak sokat, amikor a szokottnál nagyobb árvíz az egyéb ártéri haszonvételeket lehetetlenné tette és a vetések is tönkrementek. Kézzel szedték össze a ÉmmWÉÊÊÊÏ* ' M-'éü^mmBt tófenekek iszapjába fúródott csíkokat is. A sekély, lábolható vizekben — főleg a rövidebb időre elárasztott réteken, legelőkön, kiszáradó medrekben — nyomóztak, Külön erre a célra készített, vagy feneküket vesztett nagyobb kosarakkal beborították a látott vagy bugyborékolásáról sejtett halat és kézzel emelték ki a kosárbörtönből. Ezt a nyomozást és tapogatózást úgy tették még eredményesebbé, hogy a halászok — és ebben az asszonyok is részt vettek — szorosan egymás mellé állva, láncot alkottak és nem engedték a halakat a hátuk mögé kitörni, így fésülték végig a vizeket. Ha nem voltak hozzá elegen, ágakból és folyondárból kötöttek hosszú hengert és ezt görgették maguk előtt, kis helyre szorítva össze a halakat. ívás idején a sekélyebb vízbe kiúszó vigyázatlan harcsákat bottal, baltával, evezővel megütötték és kézzel kifogták. A halütés igazi ideje télen volt, amikor a sima, ún. dérjégen át megfigyelhették, hol dugta fel a fejét az oxigénre szomjas csuka. A feje fölé a jégre mért baltaütés elkábította a halakat s gyorsan léket vágva kiemelték. Ugyancsak eredményes téli halászati mód volt a lékezés: a jégen léket vágtak s a levegőzésre odaúszó halakat merőcsével, szákkal emelték ki. A múlt század végén eltiltott szigonyozás főleg az ívó halakra irányult. Sekély, nádasok közti vízerekben, tószéleken használták. Égő nádcsóva, a toromba világánál éjjel is sokat lehetett belőlük felszúrni. Különféle típusú, de többnyire 3—4 ágú vasszigonyok olykor még ma is előkerülnek a padlások mélyéről, amikor a gyerekek vasat gyűjtenek. Égő nádcsomó segítségéve! nyomóztak is az ívó halakra. A mélyebb vizekre sajátos nyomószerkezet alakult itt ki, a pók vagy ku7. ábra. Halász — „pók^kal (A szerző felvétele)
