Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

2. Az ősi vízhasználatok és vízhasznosítások — a természettel való együttműködés kezdetei. A fokokra épült vízkivételek

2. AZ ŐSI VÍZHASZNÁLATOK ÉS VÍZHASZNOSÍTÁSOK A TERMÉSZETTEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS KEZDETEI. A FOKOKRA ÉPÜLT VÍZKIVÉTELEK Gordon Childe a világhírű angol őstörténész az újabb kőkor forradalmi újítását látja abban, hogy az ember többé már nemcsak a természet önkényes ajándékainak összegyűjtéséből él, hanem fokozatosan úrrá lesz felette, sikerrel kezd vele együttműködni. A „természettel való együttműködéssel" növelték az ehető növények számát, hasznát és elősegítették a háziállatok szaporodását.

17 Childe a neolitikus forradalom nagy vívmányai közt azonban nem foglalkozik a vízhaszonvétel különböző módjaival, a természettel való együttműködéssel a folyók árterületén. Pedig a neolitikus kultúrák már hatalmas méretű árkokat és földsáncokat tudtak emelni, s halászattal is foglalkozott mindegyik. A hal ősidők óta fontos emberi táplálék s a közelmúltban élt természeti népek számára is a legfontosabb fehérjeforrás volt. A folyók környékén élő népek akkor jutottak nagyobb halmennyiség birtokába, amikor a víz kiáradt és az azt követő apadáskor a halak nagy része szárazra került, vagy olyan lefolyástalan laposokban rekedt, ahonnan már nem térhetett vissza a mederbe. Ezekből a sekély vizekből kézzel, ágak segítségével vagy (kosár) borítókkal fogták ki a halakat, amint ezt elárasztott területeken ma is teszik. Az ember tehát már igen korán felismerhette a vízáradás hasznát. Azt is láthatta, hogy a halak éppen a sekély vizekre sietnek íváskor, s hogy itt nevelődik fel az újabb halnemzedék — a jövő évi zsákmány. Nem akadályozta tehát az áradást — a termőföldnek szűkiben nem volt —, hanem éppen abban igyekezett együttműködni a természettel, hogy elősegítse az áradás mértékét, növelte az elárasztott terület nagyságát, de egyben azt is igyekezett biztosítani, hogy a víz ne rekedjen meg a lefolyástalan mélyedésekben, hanem lehetőség szerint visszakerüljön a folyóba, úgy azonban, hogy közben a halakat kiszűrhesse a vízből. A folyóvizek alapvető sajátossága viszont éppen az, hogy közvetlenül a partra lerakott hordalékkal elsáncolják magukat. E természetes gátak tehát megakadályozták a kisebb árhullámok szétterülését és ha nagyobb víznél itt-ott áttörte a folyó a gátját, hordalékával megakadályozta a víz visszahúzódását. Bizonyos, hogy már az újabb kőkorban átvágták a folyók mellett húzódó hátakat, hogy a kisebb vizek szétáradását és halászattal való haszonvételét (lehalászását) elősegítsék. Láthatták azt is, hogy a víz keskeny árokba törve rövid idő alatt magának széles ágyat tud vágni, ezért a sáncok átvágása nehézséget nem jelentett az építő neolitikus társadalom számára. Ilyen úgynevezett vezérárkok és a víz erejének felhasz-