Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

1. A vízrajz növény- és településföldrajzi összefüggései. Az ártéri szintek és jellemző növényzetük leírása és népi elnevezései - A táj települései

számos rokoni szállal továbbra is ehhez a fontos dunai városhoz kapcsolódtak. A XVIII. századi Komárom mindenképpen nagy hatással volt az egész Duna mentére. Komáromi hajósok, halászbérlők mellett, kereskedők, iparosok és polgárok említésével lépten-nyomon találkozunk a korabeli feljegyzésekben. A búvóhelyül szolgáló kis ártéri falvak a XVII. század végén vagy a XVIII. század elején azonban sorra megszűntek s népük nagyobb falvakban keresett védelmet a kóborló rác martalócok ellen. így futnak a tolnai, dalocsai, karászi s még számos kisebb környező hely magyarjai Bogyiszlóra, Györké, Ózsák, Kisőcsény, Ebes, Almás — Öcsénybe, Ete és Kesztölc — Decsre, Pilisre és Nyékre stb. stb. A falvak mellett, vagy azok közelében számos rejtekhely, vízárokkal körülvett kis váracska is létezett a török korban. E hajdani búvóhelyek emlékét a néphagyomány mellett a helynevek és írásbeli feljegyzések is őrzik. Ilyen volt a gerjeni Várad, a decsi Pula vár, (melyet a Hadásvány vize vett körül s a vizet a Hadásvány fok vezette oda), a Mohács szigeti Földvár és valószínű a Riha is. Az elmondottak az első pillanatra furcsa és ellentmondó kettősséget mutatnak: a Duna-völgy sűrű településhálózata, a települések egykori rangja mindenképpen azt bizonyítja, hogy gazdag, művelt táj ez; majd ugyané táj vad vízi világa, mocsarai szolgálnak rejtekhelyül a menekülő magyarságnak. Ezt a látszólagos ellentmondást az „ártéri gazdálkodás", a Duna vízhozam-ingadozásának tervszerű kihasználására épült fokrendszer és a hozzá kapcsolódó vízhasználatok történetének bemutatása oldja fel.