Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)

Károlyi Zsigmond: Adatok a szegedi árvíz történetéhez

késztette. Az elöntés következő medencéi: a Felsőváros, majd a víznek a budapesti országúton való átbukása után a Belváros mélyebben fekvő részei, végül az Alsóváros voltak. A lakosság menekülését az említett hídfő felé emelkedő utak, illetve töltések biztosították. A víz alá került város házaiba szorult lakóinak csónakkal való mentését a sötétség és a sebes áradat miatt csak hajnalban, a víz elcsendesedése után lehetett megkezdeni. A távolabbi területeken rekedt áldozatok mentésére pedig — csónakhiány miatt — csak a következő nap kerülhetett sor. Csak a harmadik napon, 14-én érkeztek meg a szükséges vízijárművek és a mentés munkája 19-én zárult. A város területét elborító áradat ugyancsak hamarosan a hullámtér vízszintje fölé emelkedett. Lebocsátására a város déli csúcsánál levő Vöröskereszt-töltést vágták át.

42 A városban maradt lakosság a magasabb kőépületekben, a Vár és a Belváros szárazon maradt részein, valamint a Tiszatöltésen és a vasúti állomásokon barakkokban és sátrakban húzódott meg. A városi közigazgatás szervei egy percig sem hagyták el helyüket, és fennakadás nélkül bonyolították le a kitelepítés és a helyben maradt lakosság ellátásának feladatait. '-M-J 12. ábra. A Belváros szélén néhány épület még dacol az árral. . . 42. A „Vöröskereszt-töltést" márc. 13-án vágták át; a későbbi töltésátvágások helye és ideje pontosan nem állapitható meg.