Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)
I. A csekély esésű folyók természete
18 I. A csekély esésű folyók természete. r oka pedig ennek a por volna, mely lakásunkat utcáinkat, a folytonos tisztogatás dacára is ellepi. A Föld felszínének emelkedésével a meder emelkedése is lépést tartana, de ebből semmi baj nem származhatnék. Könnyű e hypothesis felszinességét átlátni. Hogy a hegyek ormai porrá omlás által elkopjanak és a völgyek és síkok ily módon emelkedjenek, ahhoz folyvást oly pára nélküli, száraz korszaknak kellene uralkodnia, milyent báró Richthofen China óriási lősztelepeinek keletkezési hypothesisében föltételez. Ily geológiai szerepet játszó szárazságokat földgömbünkön ez idő szerint sehol sem ismerünk, sőt ellenkezőleg: a hegyek ormai inkább a nedvesség és hideg, mint a szárazság befolyása alatt porlanak és kopnak el. A por csak a városok és községek belsejében játszik szerepet, de ott sem olyant, hogy idővel egész városokat birna a föld alá temetni. Sokkal gyorsabban és hatásosabban végzi ezt a víz, ha pusztán eső alakjában jelenik is meg. Különben is már fennebb kimutattuk, hogy a folyók medrének folytonos emelkedése tévedésen alapszik és így az egész porelmélet magától megsemmisül. 7. Ugyanily téves megfigyelésen alapszik pl. az egyenesen északról délre vagy megfordítva haladó folyók folytonos eltolatása nyugot, illetőleg kelet féle, minek következtében jobboldali partjaikat folyton rongálnák. így vitatta ezt Baer a Volgára, mások pedig alkalmazni akarták a Tiszára és Dunára, a nélkül, hogy positiv fölvételekre hivatkozhatnának. E tüneménynek oka a következő volna: Ismeretes, hogy Földünk a maga tengelye körüli forgásakor a különböző szélességi fokokon különböző sebességgel mozog. így az egyenlítőn a forgás sebessége a legnagyobb, minden 24 órában 5400 mérföld, mi a sarkok felé fokozatosan fogy, míg zérussá nem válik. Ha tehát valamely folyó északról délfelé tart, akkor víztömege kisebb sebességű vidékből mindig nagyobb sebességűbe érkezik, mi által az általános körforgásban némileg elmarad, és mivel a Föld nyugottól keletnek forog, a nyugoti vagyis a jobboldali partra nyomást gyakorol. Ennek következménye a jobboldali partok folytonos erősebb rongálása és általán a folyónak nyugotra való törekvése. Ellenben oly folyók, melyek délről északra tartanak, mint a Rajna, a Nilus, nagyobb szélességi fokról csekélyebb sebességűre jönnek — tehát sebességük fölöslegével a keleti vagyis szintén a jobboldali partjukat támadnák meg. Ugyanily tüneményeket vélnek sokan konstatálni a vasúti vágányokon is, melyeknél hasonlólag az egyik jobban kopnék mint a másik. Elméleti, valamint gyakorlati vizsgálatok is kimutatták ezen okoskodásnak teljes alaptalanságát. Azokból a megfigyelésekből, melyeket szakemberek a különböző folyókon ez irányban tettek, az tűnik ki, hogy a törő partok folyton váltakoznak a jobb és a bal oldal között, és hogy e tekintetben semminemű lényeges eltérés a délről északra vagy megfordítva mozgó és egyéb irányú
