Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A hal szervezetéről

nyarész porczogós, egy darabból való s a csőrszerú'en kinyúló orral együtt emlékeztet a ló patájára és csánkjára s ilyen fejletlen a többi, különösen a szájrész is; az ingolánál az állkapcsok helyett már csak porczogós karikákkal találkozunk. Ezeknek koponyája csak egy­szerű tok. Világosan láthatjuk azt is, hogy a vértes halaknál maga a külső vértezet több szilárdságot ad a testnek, mint a belső váz, mely a cson­toshalaknál oly kiváló. De mindaz, a mit eddig a csontvázról mondottunk, még nem meríti ki az idevágó részek ismeretét. A s~áj ürege, a torok vagy bár\sing eleje, tulajdonképen garat, különösen pedig a fedelékcsontok alatt még sok igen fontos csontot, vagy csontos részt találunk, a melyek a halalakok során különböző fejlődésben mutatkoznak. A száj­padlást megalkotja két egymás felé hajló szárnyas száj padláscsont s ezek közé helyezkedik az ekecsont, mely például az u. n. nemes halaknál — pisztráng, galócza, lazacz — fogakkal van fölfegyverkezve. A száj fenekét a különböző fejlődésű nyelvcsont fog­lalja el ; a nyelv fekvésének is megfelelő része, 295. ábra. A keiehai fogacsos természetesen, a középet foglalja el : részei a nyelvcsont, mögötte három toldalékcsont ; az első toldalékcsonttól ágaznak jobbra-balra — a fedelékcsontok felé való hajlással és szarvszerűen kanyarodva — a nyelvcsont szarvas ágai, a melyeknek külső széléből a szilványbör sugarai indulnak. A nyelv­csont szarvas ágainak megfelelően s a toldalékcsontokhoz kapcso­lódva, következik kétfelől a négy-négy s^ilványív, mely a bár-sing' nyi­lásál őrző, érdesen-éles felületű csontokhoz kapcsolódik. Ha a hal tátott szájába betekintünk, a szilványívek alkotottá tágas öböl egy kosár vázára emlékeztet. Ezek a szilványívek sok halfajnál befelé fűrészesen fogasok is (295. ábra). Mindezt kiegészíti a halak fogrendszere, mely igen változa­tos. Az összességet tartva szem előtt, kimondható, hogy a száj öblé­nek minden csontos része lehet fogas. Akadunk fogakra a száj­padláson, a nyelven, a garatcsontokon, természetesen az állkapcsokon, és — a mint már érintve volt — a s^dvány ívek belső élén is. A fogak alkat szerint különbözők s a csontra reá vannak forradva (296. ábra).

Next

/
Oldalképek
Tartalom