Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

A magyar népies halászat mesterszótára - Mesterszótár

HARCSAPUNDRA — Siliirus Glanis L. juv. Az ifjú harcsa. Bodrogköz HARDSCHA — Bloch — 1. Harcsa. HARGÁSZÓ — Göcsej — I. Horgász. HAROG — Egyhá^as-Oláhfalu s általában Székelyföld — halfogó horog. Göcse|ben is így. HAROGIN — Egyhá;as-Oláhfalu — 1. Pekle, Patony. HÁROMI.ÁB — Komárom — hálólöltozásnál három kiszakadt szem. HARTSA — Orbis pictus 1708. HÁRTYA — epidermis.* HASASZÁRNYA — Szeged — a hasúszószárny (p. ventralis). HASÍTANI — xvi. századbeli szakácskönyvek — a halról is: « hámozd es hasicz, vagd felt; — felhasítani, hogy a belét kivethesse, felvagdalni darabokra. Az élő nyelvhasználat szerint a halat hosszában úgy felhasítani, hogy a két felét csak a has bőre tartja együtt, hogy igy szárításra kiakasztható legyen. HASÍTÓ — Balaton, népiesen «hasittô», az a kés, a melylyel a halakat felhasogatják ; I. Hasítani. HASÍTÓ — Körös-Tarcsa — az az ember, a ki a halat hasítja. Nem halász. HASÍTÓ ASZTAL — Balaton — a melyen a halak hasítását végzik. HASÍTÓ DESZKA — Körös-Tarcsa — a halat nem asztalon, hanem deszkán hasítják, mely két kis széklábra van téve; lovagolva ülik meg. HASÍTÓ TANYA — Szeged vidéke — állandóbb tanya, kunyhóval, terítő karózattal, hol a halat hasítják, sózzák és szárítják. HASLIKACS —- Pórus abdominalis.* HASÚSZÓSZÁRNY — pinna; abdominales.* HÁTRAMARADOTT SZÁRNY — Keszthely — ; hálóhúzáskor az a szárny, a melyből kevesebb került ki ; I. Összevárni. HÁTSÖRÉNYÚSZÓ — pinna dorsalis.* HÁTULSÓ HOMLOKCSONT — os frontale posterius.* HÁTULSÓ TAT — Csongrád — a lélekvesztőben a far táján meghagyott rekesz, egyszersmind erősítés és ülőhely is. HÁTULSÓ VERSIK — Karád — 1. Vörcsök. HEGY — Ecscdi láp, Börvely — szilárd, különben sík föld a lápok között. HEGYENJÁRÓ — Balaton, tihanyi őshalászat — az a halász, ki Tihany félsziget ormait meghágja, hogy látott halra kitekintsen. A tihanyi 7 halászbokor hét hegyenjárót tart. Ez a hegyenjáró igazgatja jeleivel a látott halra iramodó hajókat. HEGYES KECZE — Szeged — I. Hosszú kecze. HEGYES ORRÚ KECSEGE — Janua 1729 — Acipenser Ruthenus L. HEJ — B. S^abó Dávid — I. Halhéj. Pikkely. HÉJAS KÖviHAL (Heas k. h.) Gobio fluviatilis Cuv. GALGÓCZI 1622. HÉJATLAN KÖVIHAL (Heatlan k. h.j Cobitis barbatula L. GALGÓCZI, 1622. HÉJJÁ — Balaton-Füred — a halnak = pikkelye ; de itt csak addig így, a míg a halon van ; levakarva : pénz. HÉJJAS FÉREG — Kuthy — rák. HERING — Ujfalvi-Szikszai xvi. sz. — alec, halec, arenga, arenga passa, harenga. Alec in fu mat um ; a füstölt hering tehát már ismeretes volt. HERINGFÉI.ÉK — Clupeoidei, mint család. H ÉR INGHAL — P. K. — Pelecus cultratus L. Duna m. némely ponton. HERNYÓ — S^ékehföld, általánosan — a giliszta. HÍG vízi HALÁSZAT — általánosan — tavaszi, nyári, őszi halászat a be nem fagyott vizeken.* HÍGVÍZI SZERSZÁM — Tihany — nyári és őszi halászathoz való öregszerszám ; ellenkezője a jegesszerszám. HINAAR — Ujfalvi-Szikszai xvi. század — ulva, alga. HÍNÁR — Agárd — minden tömötten álló oly növény, mely a viz színe fölé nem emelkedik. HÍNÁROS -- általánosan — fenékről; kellő növényzettel benőtt víz, melyben nem lehet halászni. HÍNÁROS víz — általánosan — a melyben sok vízinövény terem, mely a halászatot nehezíti, néha lehetetlenné teszi. HIZLALÓ TÓ — Tata — az az öreg tó, a melybe a nevendék pontyokat megnövesztés végett beeresztik és csírázó árpával tartják ; a hármas forgó utolsója, a melyből a halat fogyasztásra halászszák.