Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)
Bevezető
A hal a tisztaságnak is jelképe s a középkor hitbuzgósága, mely a vallás rendeleteit oly szigorúan tartotta meg, böjti eledelt csinált belőle, más állatok húsától megkülönböztette. Ez azokban az időkben a halászat méltóságát emelte, halgazdagságot teremtett s a halat a megélhetés fontos tárgyává avatta. Azokkal együtt, a mikkel a csillagászat tudománya az égbolt ragyogó világát benépesítette, hogy fölséges igazságait a természet képeivel, az emberi elme és képzelet szüleményeivel kapcsolatba hozva, az emlékező tehetség számára mintegy kedvesekké tegye, a halak is odakerültek ; időszámítás szerint a februárius — régentén « halak hava» az ő hónapjuk s oda tartoznak az ekliptika csillagképei közé. A csillagászat tudományában jegyök ez : % Az a csillagzat, a melyhez a hal kötve van, a fölöttünk ragyogó égbolt déli tájára esik, a költők csillagzata — a Pegazus — alá s az első rangú Fomahand csillag közelébe. A hal gazdasági jelentősége két tulajdonságára vezethető visza: az egyik az, hogy még a legkisebb patakcsában is csak akad — ha hitvány is, de akad ; a másik az, hogy mérges hal nincsen, mindnyája elkölthető eledel. Különböztetés csak jó és silány, kövér és sovány, nem szálkás és szálkás közt tehető s ebből a különböztetésből következik, hogy a gazdag és szegény megosztozik rajta, mert csak értéke különböző. Az egyik kikeresi azt, a melynek húsa finom ízű, szálka nélkül való; a másik beéri a jóízűvel, ha szálkás is s mind a kettő avval a tudattal költheti el a magáét, hogy egészséges táplálékkal él. A hal a szárazra vetve nemcsak elhal, hanem hamar romlik is. Az ember mindenkor azon volt, hogy valahogyan megóvja az enyészettől. Kieszelte a sózást, az aszalást, az olajba-, eczetbe-, fűszerszámba való főzést, a füstölést. Hogy a sózást már a régi korban ismerte, erről tanúskodik az, hogy a görög nyelvben a sóshal kifejezésére megvan a szó, a «<jcc7iéoSqç* ; * de ez a mesterség feledésbe ment. Az, a ki a sózást újra fölfedezte, az emberiség háláját érdemelte ki. * Ekkoron, épen úgy mint ma is, leginkább a hitványabb keszegt'ajokat sózták és szárították.
