Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

Bevezető

horgot, a melyre mesterséges legyet hazudott; amott óriási hálókkal szántja, szűri a tenger vizét, s a fogott prédával világra szóló kereskedést űz. És azon a másik ponton az ember meglábolja a vizet, kitapogatja a halat — eszköze a puszta kéz, épen úgy, mint a hogy a halászó sas eszköze a karom és a csőr. Egy és ugyanazon a napon látjuk az embert a fejlődés legmagasabb fokozatain és a legnagyobb elmaradottságban is. De lenni kellett időnek, a midőn a « természet ura» az emberiség értelmében bölcső korát élte. — Vájjon milyen lehetett az? Az anyatermészet öléből kikelve, négy hatalmas ura akadt, ki alkut nem ismert, kinek föltétlenül engedelmeskednie kellett. Szerencsére e négy hatalom nem csak parancsolt, nem csak zsarnokoskodott, hanem oktatott is. Ez a négy hatalom az éhség, a szomjúság, az álom és a szerelem ; — hatalom az ma is s az marad, a míg e földön ember él. Ezek tanították az embert érzékein át az életre; ezekből kelt ki az, a mit szellemnek nevezünk s a mi az embert az állattól megkülönbözteti. E nagy hatalmak nyomása alatt a szem nemcsak nézett, hanem látott is; ezekhez szegődött a szaglás, az érzés és az ízlelés, a melyeket az ember, szervezetének sajátosságánál fogva, másképen alkalmazott, mint alkalmazza, szintén szervezeténél fogva, az állat az övéit. A röghöz kötve, az ember még fegyvertelen is volt; a négy hatalom reávezette a fegyver kiokoskodására, az óvatosságra, a viszonyok fölismerésére, fölhasználására. Hogy álmát biztosítsa, fészket rakott az őserdő hatalmas fáira ; betelepedett a barlangokba, czölöpre építkezett a vizek színe fölött. Az éhség vezette a síkon, a hegyen, a völgyben és az erdőn; a szomjúság odavezette a vizekhez. Látta, mint csapott le a sólyom áldozatára, mint ragadta el az erdő dúvadja prédáját; látta, mint táplálkozik más madár az erdő bogyójával, sok állat a rétség füvével, s — talán ezekhez lolyamodott legelőbb is; hiszen röpülni nem tudott, a dúvadat nem követhette eljárásában, mert teste fegyvertelen volt. De tökéletesebb szervezeténél fogva máskép hatott reá az oktatók