Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - II. A magyar halászat múltja

A készítés módjai között legtöbb olyan, hogy a mai konyha bátran befogadhatná s némely szekfűves, olajos, gyömbéres és sáfrányos dolgok kivételével a többi azt bizonyítja, hogy a régi magyarság ízlése egészséges volt, a mennyiben a halak készítésénél a só, a tiszta bors és az eczet, továbbá a torma, vöröshagyma és fokhagyma, végre a káposzta a legfőbb járulékok közzé tartoznak. Csoda vagy kuruzsló étkeknek nyoma sincsen ; sőt van észszerűség abban a kevésben is, a mit beteg embernek főz, mint pld: «Zeold Békának a; feozese mely az twdö faionak az Pthizisben egesseges, » mert hiszen a mai orvos is könnyű étket rendel a beteg mellűnek. Vannak benne Marczapánok ; Beteges embernek való levecske és pepechke; Oregh embernek való contusiumok ; ezek között a Kender magh Suffa s több efféle; de egészben az egészséges emberre számít. Ötvenféle tehénhús, számtalan Borniu, Juh, Disznó, Malacz, Szarvas hus, tészták, torták, gombafélék, az utóbbiak között sok csengő magyaros gombanév ; főztek, sütöttek azok mindent: verebet, pontokét, czinegét, tengeliczet, rigót, csigát; de sőt a tengerben termő dolgokhoz is hozzájutottak. Volt «Stokfis teyfellel«, «Stokfis edes teyél», «Stokfis sütüe» t. i. a Gadus morhua L. New-Foundlandból ; továbbá « Platais koczionniaul», «Platais tiszta borsai»>, «Platais édes leuel» t. i. Platessa vulgaris L. az Északi tengerből; azután « Heringh fokhagmaval», «Heringh sütve a mint szoktunk vele elnj» és «Heringh niersen» ; végre « Szardella salátául ». Volt még »Habarnicza» is t. i. az Aristoteles Polypusa, vagyis az Octopus. Készítettek a harcsából kolbászt, vizaikrából fánkot; készítették a halat magyar módon, német, rácz, oláh és lengyel módon is. GALGÓCZI könyvének mivelődéstörténeti becse kétségtelen; mesterszavait fölhasználhatja a füvész is. Szókincse, mely e könyvbe beválik, im következik: