Kvassay Jenő: Mezőgazdasági vízműtan (Budapest, 1882)

II. Geológiai előismeretek

a Salsola- ós Salicornia-félék, a Glyceria maritima, mely az általán ismert és igen becsült székszénát adja, é. í. t. A sósság a székes talajoknak egyik biztos ismertető jele, a másik az egérszürke szín, nagy kötöttség és finom lisztszerű kvarcállomány. Szikes talajok nevezete alatt minden oly földnemet értünk, melyen szíksó, vagyis szénsavas nátron ütődik fel; megkülönböztethetünk tehát homokos, agyagos, vályogos szikes talajokat, é. í. t. A székes földeken is fordul elő szíksó, de a sósság konyhasó alakjában is jelentkezhetik. Hogy ezen különbséget a két talajnem között annál jobban megérthessük — szükségesnek tartjuk a sósság eredetére nézve egyetmást elmondani. A geologok a szíksó eredetét illetőleg azon nézetben voltak, hogy az a talajban mint vegyi folyamat szakadatlanul tart és helyhez kötött. Okoskodásuk a következő: a trachyt elmállásánál natronsüíkátok képződnek, melyek szabad szénsavval találkozva, szénsavas nátronná vagyis szíksóvá bomlanak fel. S e szerint a szíksó képződésnek feltételei a következők volnának: 1. könnyen elmálló nátronsilikátok; 2. szabad szénsav; 3. kellő középhőmérséklet; 4. elegendő nedvesség. A szükséges szénsavat a mészkövekből és kőzetekből, melyek Alföldünkön sok helyütt jelenleg is képződnek — kapnák. Azonban ezen nézet, bármily tetszetősnek tűnjék is fel első pillanatra, egyátalán meg nem állhat, ugyanis a szíksó-söpredékben nagy mennyiségű chlornatrium (konyhasó), gyps és glaubersó (csudasó) is előfordul, már pedig nem ismerünk oly vegyi folyamatot, hol jelenleg chlornatrium nagyobb mennyiségben keletkezőben volna. Süt ellenkezőleg, éppen ezen anyagok együttes fellépése a kivirágzásnál, okvetetlenül arra a meggyőződésre vezet, hogy az Alföldünkön többé-kevésbbé összefüggő és hosszúkás szalagban elterülő szikes és székes földek sós természetüket szétrombolt sóbányáknak köszönhetik, (mert csakis ott találhatók ezen anyagok meghatározott törvény szerinti rétegekben egymás fölé és mellé telepedve), amely sóbányák sóit vagy legalább maradékukat a víz a tiszai medencében oldhatóságuk szerint rakta le az illető területekre. Ilyképpen Cottának a magyarországi sóbányákra vonatkozó nézete megoldásra és igazolásra talál : „A szénnek ezen hiányát pótolják némileg a rendkivűl vastag és terjedelmes kősólerakódások, melyek itt, valamint a Maros-meden-