Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)
Szemán Attila: A reneszánsz bányászatának technikai fejlődése
az akna ácsolatához rögzítették. A közlő, Podányi Tibor arra következtetett, hogy bőrlabdás vízemelőgép üzemeltette. Térjünk ezek után át a dugattyús szivattyúk ismertetésére. Pech Antal csak 1535-ből hoz adatot, hogy egy javaslat Újbányán kézi szivattyúkat tervez használni, 19 bár alighanem jóval korábban is használtak ilyeneket. A szivattyúzás a hajózásban feltehetően előbb jelentkezett, mint a bányászatban, de a bányászatban egyértelműen jóval nagyobb teljesítményű szivattyúkra volt szükség már a kezdetektől fogva. A szivattyú már Agricola szerint is a légnyomás, vagy inkább a légnyomáskülönbség által hozza felszínre a bányavizet. A kifúrt fatörzsekből készített csövekben dugattyúval hozták létre a nyomáskülönbséget. Persze ezek a fatörzsből fúrással kialakított csövek eleve behatárolt hosszúságúak lehettek csak, elsősorban a fúróeszköz hosszához igazadóan. A csövek bevágott alsó végét gyakran vesszőből font kosárba helyezték, mert ez viszonylag tartós volt és megszűrte a tisztátalan és mindig hordalékos bányavizet. A kőzet és föld ugyanis könnyen tönkretehette a szivattyúkat, hiszen azok csak pontos illesztések mellett működhettek. A dugattyúk általában körben bőrrel bevont, egy ujjnyi vastag vas korongból készültek. A középső furat a rúd beerősítésére szolgált, míg a csillagszerűen elrendezett többi nyílás a víz átáramoltatására. A működéshez még egy bőrszelepre is szükség volt. A csövek több darab összeillesztésével voltak toldhatok. Ilyen szükséglet esetében egymáshoz illeszkedő méretűre faragták a két darab végét, éspedig úgy, hogy a feljebb elhelyezkedő törzset rácsúsztathassák az 5-7 cm-es szakaszon elvékonyított falú alsó csőre. így a teher az alsó cső szélén nyugodott. Sokszor éles belső szélű fém karikával is rögzítették a csőrakatokat, amint az a képen is jól látható. A dugattyús-karos szivattyúk azonban behatárolták a csőhosszabbítások mértékét, hiszen alig voltak alkalmasak hosszabb csövekben való vízmozgatásra. A teljesítmény növelés céljából egymás mellé több facsövet is állíthattak és a hozzájuk tartozó dugattyúkarokat bütykös tengellyel mozgatva egyszerre többszörös vízmennyiség szivattyúzását is elvégezhették. Minden lehetséges esetben a vízi energiát használták, mert ez jóval olcsóbb, és sokszorta nagyobb energiát biztosított az lójárgányokénál. ll) PÉCH 1881-1993. 14.o.
