Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)

Szemán Attila: A reneszánsz bányászatának technikai fejlődése

Ahol nem volt elégséges vízhozamú patak, s így a vízi energia sem volt elég a szivattyúk együttes meghajtására, ott egymás fölé két vízikereket is beépítettek.

20 Alsó- és felső vízikerékkel hajtott szivattyú, Agricola, 1556. A mélyebben levő vízikerék így felszín alá került. Felmerült azonban az igény sokszor a mélyebb aknából történő szivattyúzásra, azaz a szivattyúk csőrakatainak növelésére. Agricola ezért a mélyebb aknákban mindig külön dugattyús karokkal felszerelt, egymás mellé állított csőrakatokat mutat be. A víz szivattyúzása tehát csak szakaszonként mehetett végbe. A mélyebben levő csőben annak fejénél felszerelt vályúba szívták a vizet, s ez a vályút aztán egyszersmind zsompnak használva - az energia függvényében - azután még egy harmadik csövet és dugattyúkart is beállíthattak melléjük. A dugattyúkarok emelését bonyolult csuklós fém pántrendszerekkel oldották meg, s így lehetővé vált, hogy egy vízikerék hajtsa mind a hármat. Ezeket a csuklós pántokat Agricola jellemzően „ollónak" zu AGRICOLA, 1556-1985. 21 l.o. 99. ábra 62