Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

ra polgárháború dúlt, a törökök rendkívül vérszomjas népe is akg hagyta abba a garázdálkodást; magukat az aranybányákat rejtő völgyekre is rá akartak törni, ha a köröskörül lévő erős várak

51 egyrészt nem késleltették volna rendkívül kegyetlen és halálosan veszedelmes betöréseiket, másrészt nem verték volna vissza az ellenség sűrű kegyetlenkedéseit. Selmecbánya városának, amelyet semmiféle erődítmények sem védelmeztek, bizonyosan szüksége volt arra, hogy a spártaiak rendszabályait érvényesítse magára: vagyis, hogy tértiakat alkalmazzon a falak helyett. Ezért tehát nemcsak a polgárokat és azokat szerelték fel fegyverekkel, akik hűséget tanúsítottak, hanem az egész föld alatt dolgozó néptömeget, és szorgalmatosan hozzászoktatták őket ahhoz is, hogy jól kezeljék e fegyvereket. S következett a szükség által parancsolt katonai gyakorlatozás: ekkor a bányákban folytatott kemény munkákban megedződött fiatalság semmit sem tartott dicsőségesebbnek annál, hogy ebben a kétféle veszedelemben — egyrészt a vak üregekben, másrészt pedig a nyílt mezőkön — kipróbálja erejét és szerencséjét. A kétfajta szükség következtében pedig felváltva szólították őket fegyverbe, úgy, ahogyan a polgárok és a munkálatok megkívánták. A bányászati munkák számára rendelt teljes napot három részre osztották és minden egyes részt nyolc órában határoztak meg. Akik tehát elvégezték a bányákban a kiszabott munkát, azoknak, amikor a mélységből feljöttek, nyolc Sl Valamikor ezek közé számított Bakabánya, Léva, Csábrág, Korpona, Kékkő, Nógrád, Ipolygyarmat, Szécsény, stb.