Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

sától. Az idegen utazók csodálatosnak látták a dolgot és olyannak, ami illett ama saturnusi aranykornak a gazdagságához. Legelsősorban az utasembereket fogadták ugyanis nemcsak pompázatosan, hanem jóakaratuknak a megszámlálhatatlan bizonyítékaival, tolongva és mintegy mulatságokat rendezve. Meg kell hallgatni Tolkust, 4 aki hosszasan beszél a selmecbányalaknak erről az ékes nyájasságáról: „Ehhez a gyönyörűséghez" (amelyet tudniilkk a megszemlélt bányagazdaságból merített) „egy másik is járult, amely nem is annyira az ételek miatt - ámbátor ezen és a rákövetkező napon is rendkívül bőségesen hordták ezeket az asztalokra —, mint inkább a vendéglátók vidám és nyájas hajlandósága miatt rendkívük módon tetszett." — És ismét: „Amikor feljöttem a bányából ezeknek a zsákmányoknak örvendezve" (ezek a bányászok ajándékai voltak, amelyekkel megűsztelték őt), „úgy gondolták azok, akiknek azt Glauschinck, a sáfár feladatukul adta, hogy egy másfajta gyönyörűséggel is megörvendeztetnek. Egy igen bőséges ebédet szolgáltak fel tehát, amelyből nem hiányzott a boldogság adományozója, Bacchus sem; de még ennél is sokkal pompázatosabb és kitűnőbb volt az az ebéd, amellyel a következő napon fogadott engem a házánál Glauschinck, olyannyira, hogy elcsodálkoztam: honnét tudott ennyi friss ételt öszszeszedni ezekben a bányavárosokban? Nagyobb részben azonban és inkább ennek a rendkívül emberséges és minden tekintetben választékos férfiúnak az igaz lelkesedését w V. úti levelében, a 160. lapon.