Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

éreztem és a legkevésbé sem valamiféle hamis nyájaskodás bőséges kimutatását." - Es bizony még a mai napig is a selmecbányaiak dicséretére kell mondani azt, hogy a jeles emberségnek minden fajtájával elhalmozzák azokat, akik idegen földről érkeznek ide. Gyakran megtörténik tudniillik akkor, amikor békességben él Magyarország, hogy még a tengeren túk országokból is — Angkából, Svédországból, Dániából, hogy Németországot ne is említsem — érkeznek ide, a bányavárosokba tanult utazók, akik szeretik a bányászatot. Ezeknek akár a tanításában, akár pedig a vidám és bőséges lakomákkal való, nyájas fogadásában mindent megtesznek a selmecbányaiak, s még többféle ércdarabokat is ajándékoznak nekik, hogy még majd otthon is legyen valami, amiről az emlékezetükbe idézhetik vendéglátóiknak a jóindulatát. Mivel ezek a dolgok valóban így történnek, én egyáltalán nem félek reménykedni abban, hogy hűséggel és szíves indulattal vannak Selmecbánya iránt mindazok az utazók, akik valaha is megfordultak itt. Tolkus is dicséri később részint általában a bányaügy valamennyi felügyelőjének, részint pedig másoknak is az iránta tanúsított jóindulatát: például Rauscherét, Pillárik Istvánét, a lutheránusok lelkipásztoráét és ennek András nevezetű testvéréét, továbbá a bánva felügyelő Gruberét, az aranyválató Seidsét, Iiellenbachét — aki akkor orvosdoktor volt itt —, valamint Reuterét és másokét. „így tehát — írja

75 — akg vagy szinte egyáltalán nem tudtam elszakadni barátaimtól és eltávozni Selmecről, 7S Ugyanott, a 169. lapon.