Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Besztercebánya szabad királyi és bányaváros története

akarván vinni az ellenségtől körülzárt katonáinak, egy nagyobb ágyú elsütésével jelt adatott az új kirohanásra. Amikor az ellenség ezt meghallotta, erőtlenebbül kezdett rohamozni, sőt hátrálni is kezdett, talán azért, hogy rendezvén sorait, újból megpróbálhassa a dolgot. Ekkor a városbeliek szerencséjére hirtelen vihar tört ki, amely szokatlanul heves záport hozott, s ez az ellenséget eltérítette a szándékától, a mieinknek pedig - leszállván a sötétség - jó alkalmat adott arra, hogy csaknem teljesen veszteségek nélkül visszatérhessenek a városba. Eközben az ellenség, amely csalatkozott reményeiben és amelyet nem is annyira a besztercebányaiak vitézsége, mint inkább a különös isteni jóakarat segítsége szorított vissza, az éjszaka csendjében elvonult, hogy Thököly zászlói alatt soha többé ne térjen már vissza. Ilyen volt tehát ennek a háborúnak az arculata a besztercebányaiak számára. Azok közé a veszteségek közé, amelyeket a mieink a háború ideje alatt elszenvedtek, sorolják annak a fegyvertárnak a pusztulását is, amely a város védelme érdekében kiválóan fel volt szerelve, de amelyet sokféle módon ürítettek ki. 1670-től 1685-ig ugyanis a császári katonaság birtokában volt a vár, s ez szabadon elhordott innét mindent, amire csak szüksége volt; sőt még a legközelebbi várakat is a besztercebányaiak felszereléseivel erősítették meg. Van 20 Fz gyakran megtörtént. Határozottan állítja például Istvánffy (XVIII. könyv, 333. lap), hogy „Taiffalnak nem voltak sem szekereken szállítható ágyúi, sem kolubrinái; Ferdinánd tehát megparancsolta, hogy a zólyomi és a besztercebányai fegyvertárakból vigyenek és szállítsanak ilyeneket a táborába.