Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)

Molnár László: Brennbergbányáról – egyéni nosztalgiával

Molnár Lciszló Brennbergbányáról - egyéni nosztalgiával Hét éves koromban jártam először Brennbergbányán. 1931. szeptemberében néhány héttel Sopronba költözésünk után rendezték a III. Brennbergi hegyi versenyt, mintegy 50 autó és motorkerékpár részvételével. Abban az évben a város legnagyobb, nemzetközi autósokat is felvonultató sportrendezvénye, tízezernél több nézővel. Emlékezetemben a dallamos Bugatti autó márkanév maradt meg, ezzel vették fel a versenyt a magyarok a legjobb osztrákokkal. A brennbergi végállomáson hatalmas, különleges épület tűnt fel a gyermekszememnek, amelyről nem tudtam, hogy osztályozó és szénrakodó állomás Reáliskolai éveimből a brennbergi sítúrák emléke villan fel. A bányaigazgatóság és Sopronbánfal va közötti 7 kilométer 200 méteres szintkülönbségét oda kissé megizzasztóan, hazafelé a csaknem egyenletes lejtőt kellemes lesiklással tettük meg. Rendszerint a Nika vendéglő volt a célállomásunk. A középiskolás időszakban két - fölöttem járó - brennbergi ifjúhoz fűzött megtisztelő barátság. Édesapámnak jó barátja volt Breuer György, a bánya szintén erdélyi származású adminisztratív vezetője. A különben neves ornitológusról 2000-ben emlékbélyeget adott ki a magyar posta. /Nem tudok más soproniról, akiről valaha bélyeg jelent volna meg/. Gyuri az iskola kiváló sportolója, Ernő kitűnő tanulója volt. Évtizedek múltán, az 1980-as években Buda György, Bécsben élő festőként számos rajzot készített a bányáról és a bányatelepről, amelyeket a magyarországi bányavárosokon kívül Bécsben, Pozsonyban is sikerrel mutatott be. Buda Ernő olajmérnökként a zsanai, majd a kuvaiti égő olajtornyok eloltásával világszer-te ismert lett az olajiparban. Érettségi után, katonai akadémiát végezve, frontot és hadifogságot megjárva, 1945. október 15-én tértem vissza Sopronba. Egy nap alatt kellett dönteni további sorsomról. Az egyetemen már október 1-től ment az oktatás. Modrovich Ferenc dékán úr - édesapám kérésére - azonnal behívott, egy fényképpel és a bányamérnöki tagozatra rendes hallgatónak beiktattak". Az 1945 őszén kezdő bányász-évfolyam csak 14 főt számlált. A háborús viszonyok miatt mindenki elveszített egy-két évet, az én - érettségi utáni három év - késedelmem nem volt különös. Egyetemi éveim alatt 1947 és 1948 nyarán három-négy hónapig is Várpalotán voltam praxi. Kellett a pénz is és a bányászattal való gyakorlati megismerkedés.A tanulmányi években egyszer kerültem kapcsolatba Brennbergbányával, de az emlékezetes maradt számomra. 1949 tavaszán Bányaméréstan II. tantárgyat tanultuk Tárczy-Hornoch Antal professzor úrnál és irányításával - a bányaüzem megrendelésére aknafűggélyezést végeztünk a Szent István aknánál. A 4,2 m átmérőjű, tégla