Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Apámmal Csörgő Jóska - mindenki így hívta őt - jó sokáig elbeszélgetett a katonai helyzetről. Csörgő mondta, hogy vége van a grófok, bárók meg a többi burzsuj uralmának. Egyúttal kérte apámat, hogy a falu népét tanítsa meg az Internacionálé éneklésére. Mi gyerekek nagy érdeklődéssel figyeltük Csörgő József elbeszéléseit az eddigi harcokról. Az idősebbik bátyám kérte őt, hogy mutassa meg a pisztolyát. Elő is vett a táskájából egy jókora forgópisztolyt, a zsebéből pedig egy revolvert, és mutogatta nekünk, hogy hogyan működnek. Édesanyám megkérte őt, hogy sürgősen tegye el ezeket a fegyvereket, látni se akarja őket, netán valamelyik véletlenül elsül. Pár napon belül aztán egy nagyobb csapatrészleg érkezett a falunkba. Az iskolában a hadi helyzet miatt megszűnt a tanítás. A parancsnokság a lakásunkkal szembeni iskolában helyezkedett el, a tábori konyhájuk meg az iskolaudvaron álló óriási eperfa alatt. Oda jártak csajkákkal felszerelve menázsiért a környékbeli házaknál elhelyezett katonák. Emlékszem rá, micsoda finom illatok terjengtek a tábori konyha körül. Finom leveseket főztek a szakácsok, amikből minket is gyakran megkínáltak. Ez nekünk, gyerekeknek nagy szenzációt jelentett. A konyharészleg katonái és a lovaik az udvarunk hátsó részében lévő gazdasági épületekben (pajta, kamra, istálló) voltak elhelyezve. Volt két nyerges lovuk is, azokkal minden nap valahová kilovagoltak. Apám jóban volt a parancsnokságukkal. Később tőle tudtuk meg, hogy a mi falunkat a Vörös Hadsereg Pálmai csoportja tartotta a kezében. A csoporthoz beosztott ágyúüteg (4 ágyú) a falu végén egy mélyebben fekvő területen volt elhelyezve és faágakkal álcázva. Egyszer-kétszer sikerült azt is megkukucskálnunk, meg-megszöktünk otthonról. Az egyik tüzér az ágyútalpra is felültetett. Időnként telegumi kerekű teherautó érkezett, lőszert és nehéz zsákokban élelmiszert szállított a csapatrészlegnek (kenyeret, babot, burgonyát, húst stb.). Egyik alkalommal nyitott személygépkocsival valami magasabb rangú tisztek érkeztek az iskolában lévő parancsnokságra. Az egyiken fekete bőrkabát volt, a fején pedig oroszos tányérsapka. Az alakja, arca jól belém rögződött, és ahogy később már felnőtt koromban fényképekről megismertem Szamuely Tibort, azóta szinte meg vagyok róla győződve, hogy ő volt akkor ott néhány alvezérével Barsendréden. Sokáig tárgyaltak, aztán elvonultak. Édesapámat is hívatták, beszélni akartak vele, de ő akkor nem volt otthon, a nővérét ment meglátogatni Nagysallóba. Néhány nyugodalmas nap után megkezdődött a csetepaté. A Magyar Vörös Hadsereg csapatai támadást indítottak a csehek ellen Léva és Érsekújvár irányában. Emlékszem, hogy megjelent a falunk felett egy repülőgép. Akkor láttam életemben először repülőgépet. Egy rövid ideig körözött a falu felett, aztán eltávozott. A két hátasló éppen az udvaron volt az oldalsó léckerítéshez kötve. Elég sok katona is tartózkodott akkor az udvaron, a parancsnokság előtt volt valamilyen megbeszélés. Amint meghallották a repülőgép bugását, a parancsnokuk éles hangon felkiáltott: "Mindenki fedezékbe, a lovakat az eperfa alá!" Voltak az épületek mellett meg a kertben a fák és a szomszéd felé magas orgonabokrok, a katonák egyszeribe azok védelmében fedezték magukat, a két hátaslovat is gyorsan az eperfa alá vitték. Két katona azonban a léckerítésnek támasztva a puskáját, lövöldözni kezdett a repülőgépre. Erre a parancsnokuk azonnal rájuk kiabált, sőt odafutott hozzájuk, kikapta mindkettőnek a kezéből a puskát, és beparancsolta őket az iskolaépületbe. Az egyik részeg volt, és megpróbált ellenkezni, de gyorsan belökdöstek őt az épületbe. Mi, gyerekek ezt mind a tanítói lak előcsarnokából néztük végig. Ettől kezdve nagyon vigyáztak ránk, édesanyám meg az öreg dajkánk nem engedtek ki a lakásból.