Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

a hadtestparancsnoksági utasítással, hogy haladéktalanul küldjenek a Mária Terézia laktanyába írásos megbízással ellátott 2-3 főből álló járőrt, amely Besey László zászlóstól átveheti az ott őrzött és a századukhoz tartozó munkaszolgálatosokat. Szerencsére elég röviden sikerült létrehozni a telefonösszeköttetést az illetékes századok parancsnokaival, vagy helyetteseikkel. Ugyanis én az azonnali végrehajtásra szóló utasítást a századparancsnokoknak a hadtestparancsnokság nevében adtam ki. A járőrök meg is érkeztek, át is vették az embereiket. Éjfélre sikerült az egész akciót lebonyolítanom. Egyetlen egy munkaszolgálatosért nem érkezett senki, akinek viszont én voltam a parancsnoka, a mi századunkhoz tartozott. Menet közben meglépett a századunktól, megpróbált egy újabb menlevelet szerezni, de a svájci követség tájékán őt is elfogták. Amidőn a leírt akció végrehajtását Gobbi Ede százados reám bízta, azzal búcsúzott el tőlem, hogy másnap reggel induljak útnak a saját századom után a kijelölt útvonalon, lehetőleg Zsámbékon érjem azt utol és csatlakozzam hozzá. Hogy aztán útközben mit sikerül tennem annak érdekében, hogy a 102/18. század lehetőleg ne kerüljön a németek kezébe, az már az én feladatom. "Sok sikert!" - mondotta, s még végül hozzátette: "Nekünk elsődlegesen a saját hazánkat kell védenünk, nem pedig a németekét!" Ez volt Gobbi Ede reaktivált, bohém, de merész huszárszázadossal az utolsó találkozásom. Hogy aztán a fent leírt Mária Terézia laktanyabéli éjszakai akciót kinek, hogyan könyvelte el, arról nincs tudomásom. Az úgynevezett hadifogságom után szerettem volna Gobbi Edét felkeresni, de mire erre sor került volna, ő már nem volt az élők sorában. Irány Zsámbék Éjfél tájban tehát végül csak ketten maradtunk a Mária Terézia laktanyában, Braun Jancsi meg én. Innét együtt jöttünk el, Braun János mellettem biztonságban volt. Midőn elbúcsúztunk egy Lipót-városi háznál és én Budára, a nagynéném lakására mentem aludni, Braun Jancsival közöltem, hogy reggel 8-kor a Przemysl szobornál leszek, ahonnét Zsámbék irányában a század után indulok. Neki magának szabad kezet biztosítottam, döntse el, velem jön-e, és a század kötelékéhez csatlakozik-e, vagy pedig - ha van biztatóbb lehetősége - akkor Budapesten marad. A legnagyobb meglepetésemre Braun Jancsi másnap reggel 8-kor már a Przemysl szobornál várakozott rám. Közölte velem, hogy véleménye szerint a század keretein belül biztosabbnak érzi magát, és az is lehetséges, hogy útközben még kialakulhat egy kedvezőbb helyzet, ami nem Németország felé mutat. Kérte, engedjem meg, hogy velem jöhessen. így aztán egy kerékpárral, amelyet a nagynénémnél tartottam Budán a Zivatar u. 14. szám alatt, ketten indultunk útnak, és felváltva hajtottunk, hol ő, hol én egészen Zsámbékig. Elhagyva Budapestet, már nemigen siettünk, időnként megpihentünk, mert a dombos vidék amúgy is eléggé elfárasztott mindkettőnket. Zsámbékon pihenésben találtuk a századot, mosakodtak, tisztálkodtak, étkeztek. A századparancsnokkal nem közöltem a Ferenzyvel létrejött konfliktusomat, sem pedig a Mária Terézia laktanyában történteket. Nem is vette észre, hogy nem egyedül érkeztem meg. Zsámbékon kissé körülnéztem. Feltűnt nekem, de a század néhány tagja is felhívta a figyelmemet arra, hogy valamiféle kiképző német alakulat egynéhány tagja állandóan szemmel tartja, figyeli a századot, ugyanúgy a németajkú polgári lakosság is. Közülük sokan voltak a Volksbund tagjai, és a jelek szerint igen ellenséges volt velünk szemben a magatartásuk. Ez volt a századparancsnok észrevétele is. Egy idősebb zsámbéki ember, akitől némi dolgok után érdeklődtem, azt javasolta, hogy éjszakára ne maradjunk Zsámbékon, mert a kiképzésben lévő fiatal volksbun-