Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

győzelemhez fűződik. Szemtanú mesélte el nekem apró részletességgel ennek a csatának az eseményeit, és a csatajelenetek egyik-másik színhelyét is megmutatta. Ezt az élményt még felfokozta és elmélyítette bennem az a szerfeletti kíváncsiság, amellyel mindannyiszor végighallgattam a szemtanú Fába Simon nyug. plébános elbeszélését arról, hogy a 48-49-es magyar honvédtábornokok közül ki, hol ült az asztalnál az apja által adott győzelmi vacsoránál és hogy zajlott le a győzelmes honvédsereg részére megszervezett ökörsütés Nagysallóban. Voltak aztán egyéb, maradandóan belém vésődött élményeim diákkoromban is, no persze később is. Volt szerencsém találkoznom és beszélgetnem olyan kimagasló egyéniségekkel, mint Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Bartók Béla, a politikusok közül Nagy Imre, az 1956-os magyar forradalom miniszterelnöke. Vagy például szinte karnyújtásnyi közelségből láttam a Csehszlovák Köztársaság világszerte ismert (sajnos, nekünk magyaroknak sok sérelmet és fájdalmat okozó) két elnökét, Masaryk Tamást és Benes Eduárdot, a Felvidéknek az anyaországhoz való visszacsatolása után pedig Horthy Miklós kormányzót a feleségével, meg gr. Teleki Pál miniszterelnököt. Ezek - persze - nem érdemei az embernek, inkább csak az életútján adódó pozitív vagy negatív jellegű élmények, amelyek általában valamilyen fontosabb eseményhez kapcsolódnak, és ezért jobban tudnak az emberben rögződni. Oklevéllel a kezemben... Pozsonyi diákéveim után, 1933. szeptember hó elsején kezdtem el tanítani a középkori körsáncairól, Árpád-kori román stílusú, kettős tornyú templomáról és népviseletéről, népi kultúrájáról nevezetes, a Garam folyó alsó szakaszának jobb partján fekvő Bény községben, az ottani róm. kat. népiskolában. Hogyan is kerültem én ide, ebbe a faluba, mi az, ami odavonzott, szinte odaragasztott engem? Amikor Pozsonyban 1933. júniusában befejeztem a tanulmányaimat és kézhez kaptam a tanítói oklevelemet, véglegesen búcsút mondva kedvelt diákvárosomnak, hazaindultam Barsendrédre. Útközben Léván, bementem a városba egy kicsit körülnézni. Meglátogattam Berczelly nénit, akinél gimnáziumi tanulmányaim során kosztosdiák voltam, majd néhány ismerősömmel elsétálgattam a városban. Ezek között volt Cserei Pál is, aki egy évvel előttem szerezte meg Pozsonyban tanítói oklevelét, gimnáziumi érettségi után az úgynevezett abituriens kurzuson. Cserei elmondta nekem, hogy egy évig Bényben tanított, ezt az állását most azonban otthagyja, Garamszentgyörgyön megválasztották őt az ottani iskolához, és oda megy át. így lényegesen közelebb kerül Lévához, a szülővárosához - mondta Cserei. Elmesélte aztán, hogy milyen szép és nevezetes hely ez a Bény, milyen jól érezte ott magát. Sok minden egyebet elmondott a faluról, az iskoláról és a tantestületről, és azt is, hogy ez az állás most megüresedik és rövidesen meg fogják hirdetni. Javasolta nekem Cserei, hogy menjek el, nézzem meg, és ha megtetszik a falu, pályázzam meg az állást. Én aztán oklevéllel a zsebemben és a Cserei által elmondottakkal érkeztem haza. Otthon a család a 19. születésnapommal együtt ünnepelte meg az újdonsült tanító urat. Én voltam a testvérek között az első, aki keresőképessé vált, és ezzel szüleimnek egy gonddal kevesebb maradt a vállukon. Bényben kötöttem ki Alig egy hete voltam otthon, amikor nagy meglepetésemre betoppant hozzánk az egyik pozsonyi osztálytársam, Petija-Glock Jenő. Tornaijáról jött kerékpárral. Elhatározta, hogy körutazást tesz Tornaijától Pozsonyig és vissza, közben meglátogatja a tervbe vett útvonalon lakó osztálytársait. Elég merész volt ez a terve,