Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Voronyezsben elnéztem a repülőgépgyár környékének területén az ezernyi precíziós gép ledobálását a tehervonatokról meg darus teherautókról a szabad, fedetlen területekre, kitéve azután ezeket bizonyára évek hosszú során az esőnek, hónak, az időjárás viszontagságainak a teljes tönkremenésükig. Micsoda értékek mentek így tönkre! Elhurcolták a Szovjetunióba, ledobálták valahol, és otthagyták. Visszatérve a nyugati "aranyvonatra", érkezett azzal a gombostütői a hollandi tehenekig minden elképzelhető. így például gyerekjátékok, cipők, ruhák, lakásberendezések, fodrászati felszerelések, hangszerek, malacok, körfűrész, rengeteg faanyag (vörösfenyő rönkök), élelmiszerek (rizs, cukor) zsákszámra. A vonat rakományának egyik hányadát a hadifogolytábor kapta meg, a döntő többségét a város. így például kapott a tábor orosz személyzete 5 db hollandi fajtájú fehér foltos fekete szőrű tehenet, 25 db, egyenként 20-25 kg súlyú süldőmalacot, fodrászfelszerelést, egy-két orvosi műszert, sót, cukrot, néhány zsák egyéb élelmiszert. A tábor részére kijelölt anyagokat az állomásról önként jelentkező hadifoglyok hordták, szállították a tábor közvetlen közelében lévő területre. Az állatokat a foglyok által konyiparknak elnevezett, lovak, tehenek elhelyezését szolgáló szálláshelyre hajtották, az egyéb dolgok raktárakban, a gyönyörű szálfaegyenes farönkök, a tüzelést és szerszám készítést szolgáló faanyagok a tábor előterében a szabad ég alatt kaptak elhelyezést, a fodrászüzlet felszerelése bent a táborban. A tehenek beterelését végző szemfüles hadifoglyok az 5 km hosszú úton jól kifejték. Este aztán az oroszok mérgelődtek, hogy miféle tehenek ezek, csak alig pár dl tejet tudtak tőlük lefejni. Persze a tehenes csoportot kísérő őr elmondta, hogy mi ennek az oka, és hogy ő ebből nem csinált problémát. Azért aztán vele perlekedtek, a tehénhajcsár tiszteket nem vonták felelősségre. A három magyar hadifogoly-kanász esete A 25 db süldő malacot a tábortól vagy 3 km-nyire lévő tanyán helyezték el. Őrzésükre és legeltetésükre egy orosz felügyelete mellett három hadifogoly tisztet jelöltek ki az arra jelentkezők közül. Ezek közül az egyik hetenként kétszer bejött élelemért a táborba, és látszott rajta, hogy fokozatosan gömbölyödik az arca. Eltelt vagy három hét, amikor is Krjukov alezredes, a táborparancsnok kiszállt a tanyára, hogy megnézze, miként és mennyire gyarapodik a sertésállomány. Hát csak elképedt. Létszámra ugyan megvolt mind a huszonöt malac, de az állománynak majd a fele csupa vakarék, koszos malac. Az történt ugyanis, hogy a három kanász összejátszva az orosz felügyelőjükkel, aki csak alkalmazott volt, nem pedig katona, kapcsolatot teremtett a közeli falvak lakosságával, és létrejött köztük a malaccsere üzlet. Ők adták a jó malacot, az orosz a hitványát, a különbséget meg a malacok gondozói, legeitetői rubelben, ill. élelmiszerekben (tej, tojás, túró) kapták kézhez. A táborparancsnok természetesen azonnal megtette a szükséges intézkedéseket. A három magyar tiszt fogdába került, és helyettük németeket küldtek ki disznópásztornak. Ugyanakkor az NKVD átfésülte a környező falvakat, és hat vagy nyolc malacot sikerült a lakosságtól visszacserélni, az illetők ellen pedig eljárást indítottak. Azt is hallottam, hogy a csoport orosz felügyelőjét letartóztatták, a három német új felügyelöt kapott. Krjukov alezredes engem is felelősségre vont, hogy miféle megbízhatatlan embereket javasolok én ilyen fontos funkciókba. Mikor beléptem a szobájába, nagy mérgesen verte a sapkáját az asztal sarkához, és alaposan lehordott. Én meg úgy tettem, mint aki semmiről sem tud, mint aki most hall erről először, és fogalmam sincs róla, hogy a magyar tisztek közül volt valaki is disznópásztor. Erre aztán elbocsátott.