Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Az az igazság, hogy Abgyejev szólt nekem erről a pásztorkodásról. De végül is nem azokra esett a választása, akiket én javasoltam, hanem három másikra. Ezeket, úgy tudom, Gaál Béla javasolta, de ő is bölcsen hallgatott, mikor megkérdezték tőle, mit tud a malacok ügyéről. Abgyejev is megúszta a dolgot, továbbra is intézte a tábor belső ügyeit. Egyéb érdekességek Említettem már, hogy a fodrászati felszerelést behozták a táborba. Volt közte egynéhány hajszárító búra is. Azokat egy erősen X-lábú, Klimcsuk nevezetű orosz főhadnagy a pékekhez irányította - mondván -, hogy nyugaton ilyenekben sütik a kenyeret. Szóltam neki, hogy ezek nem arra valók, ezek a burák a haj szárítását szolgálják. Erre ő megkérdezte tőlem, hogy mi vagyok én civilben. Mondtam, hogy pedagógus. Klimcsuk jól letorkolt engem és rámparancsolt, hogy akkor fogjam be a számat, ő ezt jobban tudja, mert ő mérnök. A pékek átvették a burákat, de utána jókat kacarásztak rajta. Szó esett már arról, hogy az említett gazdag és sokrétű nyugati teherszállítmánnyal igen jelentős és szép faanyag is érkezett, közte pedig nagyon értékes vörösfenyő rönkfa. Ez a rönkfa a tábor bejáratától vagy százötven-kétszáz méternyi távolságra volt raktározva a többi faanyag mellett. Érkezett egy elektromos körfűrész is. A táborparancsnokság elhatározta, hogy a rönkfát a körfűrésszel deszkává fűrészelteti fel. Kiválasztottak a német tisztek közül öt faipari szakembert (ezt azzal indokolták, hogy a németek az iparban jobb szakemberek, mint a magyarok), és ennek az öt főnyi csoportnak a vezetőjéül a táborparancsnokság engem tett meg. Nekem ugyanis, mint parancsnoksági tolmácsnak szabad kijárásom volt, amihez fényképes igazolványt is kaptam. Feladatom volt minden reggel kivinni az öt főnyi csoportot a tábor előtti munkahelyre, a farakásokhoz, felügyelni rá és munka után visszakísérni a táborba. A németek feladata volt a rönköknek deszkává való felfűrészelése. Ehhez a németek először egy tetővel ellátott, tehát fedett, esőtől védett, de nyitott oldalú munkahelyet ácsoltak össze. Ennek az építménynek a közepén volt elhelyezve a körfűrész. Az áramot a közeli vezeték kábeles leágaztatásával biztosították. A táborban reggel 6-kor volt az ébresztő, utána mosakodás, tisztálkodás, rendcsinálás, majd kenyérosztás, reggeli, fél nyolckor pedig kivonulás a munkahelyre. Kivonulás után a németek kényelmesen előkészítették a munkát, odakészítve pár rönköt a körfűrész mellé. Esetleg még folytattuk a reggelizést egy-egy bögre tejjel a magunkkal hozott kenyér mellé. Ugyanis a tábor előtt mindig akadt egy-két asszony, aki tejet árult, a táborparancsnok pedig megengedte, hogy akinek volt rubelje, vásárolhatott magának élelmet a táboron kívül. Ennek a csoportnak pedig mindig akadt rubelje a táborból kicsempészett és a környékbeli oroszoknak eladott lepedő, törölköző, ing, alsónadrág vagy egyéb értékekből. Ez az én parancsnoki beosztásom ilyen szempontból nekem is jól jött, mert egyrészt magamnak, másrészt a tábor egyik barakkjának padlásán üzemelő zugpalacsintasütő "vállalat" részére is tudtam tejet meg babot vásárolni. Ebből a célból mindig vittem magammal a 0.75 literes katonakulacsomat, a babnak pedig egy vászonzacskót. A bab azért kellett a palacsintasütőknek, mert azt megfőzték, a héját lehúzták, és a meztelen babot cukrozva péppé formálták, aztán ezzel a masszával töltötték meg a palacsintát. Nagyban ment az üzem, kifutóik, ill. elárusítóik is voltak, akik járták a barakkokat, és három rubelért árulták - ahogy ők mondták - a "gesztenyepürével" töltött palacsintát. Ment ez jó néhány hónapig, mígnem az oroszok valahogy rájöttek, s a rajtaütés során elkobozták az összes meglévő nyersanyagukat.