Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

a fentiekben már említett cselekvések vállalása, az emberi tisztesség szem előtt tartása a fasiszta Németország és belső szövetségeseinek hatalma alatt vergődő ország viszonyai között. Csak az ilyen irányú magatartással és cselekvésekkel lehetett ellensúlyozni, vagy legalább is mérsékelni, bátrabb fellépésekkel és némi szerencsével pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyni a rasszista diszkrimináció által megbélyegzett emberek és embercsoportok likvidálására irányuló hivatalos rendelkezéseket és az ezekre támaszkodó eljárások, eszközök alkalmazását. Sajnos a századparancsnok az efféle vonalvezetéstől idegenkedett, mert félt bármit is kockáztatni, félt szembefordulni mindazzal, ami hivatalos. Én most így utólag az ingatag, olykor ugyan határozott, de hibás állásfoglalása és helytelen intézkedései miatt elsősorban és egyértelműen nem is őt hibáztatom, hanem azt a világot, amelyik ilyenekké formálta az embereket, és ilyen mentalitású emberekből válogatta ki bizonyos posztok vezetőit. D. Béla világnézetét tekintve nem volt fasiszta beállítottságú, a munkaszolgálatosokkal szembeni magatartása korántsem volt ellenséges, vagy éppenséggel tartózkodó, egyéni problémáik iránt általában megértést tanúsított. Kár, hogy ez a megértő magatartás a század egészének sorskérdése tekintetében egyéniségének gátlásokkal terhelt korlátaiba ütközött. A századnak az Aréna útra történő átadása már november hó elsején megtörténhetett volna, ha a századparancsnok nem akadékoskodott volna. Mennyi izgalmat, fáradságot, szenvedést kerülhettünk volna el, ha akkor hallgat a józan szóra, és engem sem sodort volna nagyon is veszélyes helyzetbe vitéz Ferenczy csendőralezredesnél. A század honvédségi kerete Mosonmagyaróvárról való visszatérése után a 701. Katonai Munkaszolgálatosokat Gyűjtő Zászlóalj különböző részlegeinél kapott beosztást. A zászlóalj parancsnoka Eördögh László főhadnagy volt. Az ide behívottak, főleg budapesti szakiparosok, szakosított századokba voltak beosztva. Jómagam Budapesten újra nehéz helyzetben éreztem magamat, nagy gondban voltam, mitévő legyek. A problémát számomra az előzmények jelentették. Szerencsém volt, mert nem egyazon alegységhez kaptam beosztást, mint a századparancsnok. Én a fogatolt alosztályhoz kerültem vitéz Nagy Zoltán főhadnagy helyetteseként. Több mint 500 ló és jelentős számú fogat tartozott a hatáskörömbe. Feladatom volt ezek elhelyezése, élelmezése és megfelelő helyekre való kiküldésük irányítása. Nehéz volt velük a helyzet, mert részben Pesten, részben Budán istállókban, garázsokban és egyéb épületekben eléggé szétszórtan tudtuk csak a lovakat, fogatokat elhelyezni. Rengeteg gondom, bajom és munkám akadt ennek a feladatnak az ellátásával. Sok gond volt a lovak élelmezésével is. Közben sehogy sem éreztem magam biztonságban, hogy újra Budapesten kellett lennem. Állandóan azon törtem a fejemet, hogy lehetne Budapestről újra kijutnom és alakulatomat elhagyva bevárni a szovjet csapatokat. Szerencsémre közvetlen parancsnokom, Nagy Zoltán is hasonló állásponton volt, ő sem kívánt már sokáig a hadsereg kötelékében maradni. Különböző összeköttetésem és értesüléseim útján állandóan figyeltem, hogy ál! a hadi heiyzet. Elhagyom a sereget Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy amint az oroszok elérik a Garam folyót, lelépek a seregből, és megpróbálok valamiképpen Bény községbe, vagy annak közelébe kerülni, és onnét egy kedvező alkalommal hazajutni. Ehhez Nagy Zoltán főhadnagytól szereztem egy pecséttel és aláírásával ellátott "Nyílt parancsot", amely azt a szöveget tartalmazta, hogy december 23-án lótáp beszerzése céljából útnak indít