Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

engem Bény községbe, és felkéri az összes katonai és polgári hatóságot, hogy engem eme ténykedésemben a legmesszebbmenőén támogasson. Amikor aztán az orosz előőrsök elérték a Garam folyó bal partját, és a Nyílt parancs birtokában búcsút mondtam Budapestnek, a nagynéném budai lakásán lévő kerékpárommal a Császár fürdőnél felszálltam a vonatra és az éjszaka folyamán 1944. december 23-án Esztergomba érkeztem. A vasútállomásról kerékpárral végigmentem a város néptelen főutcáján, a városközpontból pedig a Lőrinc utcán keresztül bekanyarodtam a Duna szigetére, hogy elérjem a Nagy Dunán átvivő Mária Valéria hidat. Útközben fedezni kellett magamat, mert a város felett cirkáló szovjet Rata (vadászgép) az úgynevezett Sztálin gyertyával bevilágította a várost, és egy-két sorozatot is leadott. Amint eltűnt ez a repülőgép, és újra sötétség borult a tájra, én a kerékpárommal sürgősen átkeltem a hídon, amelynek közepén az úttest már előzőleg át volt ütve, bombatalálat érte. A túlsó oldalra, Párkányba érve valamiféle felderítő gép zavarta meg az utamat, ami viszont nem sokáig tartott. így aztán rövidesen rátértem az É-felé, Bénybe vezető útra. Párkány és Nána között repülőtámadás ért. Valószínűleg a krómozott kerékpárom hívta fel rám egy Rata figyelmét, mert hirtelen irányt változtatva leadott az úttestre egy sorozatot. Akkorra én azonban már az út menti szöges dróttekercsek között feküdtem, mert amint észleltem a gép irányváltozását, oda vágódtam le kerékpárostul. Pattogott közelemben egy-két lövedék, de szerencsére csak a kerékpár csomagtartóján lévő csomagomat érte két találat. Mikor a gép elvonult, jó ideig tartott, míg a szöges drótok közül össze-vissza karcolva ki tudtam keveredni és folytatni az utamat. Kalandos, de szerencsés hazaérkezésem Nánán utolért egy dzsip. Négy katonatiszt ült benne. Közvetlenül mellettem megállt. Na most aztán lebuktam, végem van - gondoltam magamban. Nálam volt ugyan a lótáp beszerzésére szóló Nagy Zoltán féle Nyílt parancs, de ha igazoltatnak, ki hiszi el bármelyik is a dzsip utasai közül, hogy én éjszaka Budapestről kerékpárral megyek lótáp beszerzésére a front közvetlen közelébe. A közeli Garam folyó bal partján ugyanis már ott voltak az oroszok, akik időnként kémlelték és aknázták a folyó jobb partján elhelyezkedő magyar alakulatokat. Am kevés ilyen szerencse adódik az életben, mint nekem akkor, mert egészen más történt, mint amire én számítottam. Amikor a dzsip megállt mellettem, rám világított, és engem is megállásra szólított fel. A kocsiban ülő egyik tiszt (emlékezetem szerint ezredesi rangban volt) a következő kérdést intézte hozzám: "Zászlós úr, merre van itt a Szt. László Hadosztály?" Igen határozottan a következőket feleltem: "Alázatosan jelentem, magam is azt keresem, futártiszt vagyok. Tudomásom szerint most van felvonulóban a falu feletti részen, a Garam jobb partján." "Köszönöm" - mondotta az ezredes - és továbbhajtatott. Nekem pedig nagy kő esett le a szívemről, hogy ezt megúsztam. Őszintén szólva, fogalmam sem volt róla, hogy igazat mondok, mert csak utólag, amikor már kiértem a faluból, tudtam meg, hogy valóban a Szent László Hadosztály egységei építették éppen ott a vonalaikat. Engem az országútról mélyen a vonal mögé, a szántóföldre tereltek két tüzérüteg háta mögé, hogy ott folytassam utamat Bény irányába. Igazolást senki nem kért tőlem, csak szóban közölték, hogy mi a helyzet, merre érek legbiztosabban célomhoz. így aztán a kerékpárt a vállamra emelve a szántóföldeken, meg kukoricásokon keresztül folytattam utamat a Garam közeléből eltávolodva, Kőhídgyarmat és Kernend községeket jobb kéz felől magam mögött hagyva.