Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

megérkeztek az újonnan kiállított, a svájci követség által kiadott menlevelek Dr. Náthán Sándor közreműködésével. Motorkerékpáros küldönc hozta őket, akit a század vezető egyéniségei kellő instrukciókkal ellátva az említett kedvező értesülések közben felbéreltek arra, hogy keresse fel Budapesten a svájci követségen Náthán Sándort az elkobzott menlevelek pótlása végett. Az új menlevelek megérkezése után igyekeztem a századparancsnokot rábeszélni, hogy eleve az egész megmaradt századdal forduljunk vissza, és adjuk át Budapesten az Aréna úti védő alakulatnak. Erre azonban nem volt hajlandó azzal a megokolással, hogy ez önkényes vállalkozás volna: Ha azonban az illetékes magyar alezredes a menlevelek alapján megadja az engedélyt, így legalizálva lesz az egész ügy, a század visszairányítása Budapestre - mondta a századparancsnok. Végül is a század megérkezett Mosonmagyaróvárra, tagjainak igazolása és a menlevelek bemutatása után a németeknek történő átadással megbízott magyar alezredes a 102/18. sz. Kisegítő Munkaszolgálatos Századot visszairányította Budapestre. Óriási volt az öröm, ezt azonban sokaknál mégis rövidesen elhomályosította az a gondolat, ami általában az egész út folyamán nyugtalanította a század tagjait, hogy igen ám, de hol van a család, merre jár a létet követelő üldöztetés útján. Nem volt tehát felhőtlen és főleg nem tartós az öröm érzése, még a nőtleneknél sem. Az is felmerült egyikük-másikánál, hogy vajon mi mindennel kell még majd a túlélésért megküzdeni. Egyelőre azonban nagy kő esett le a század tagjainak szívéről, nem kerültek a németek kezébe. Igaz, komoly megpróbáltatások kísérték az ehhez vezető utat, de lényegében nagy dologról, a "lenni vagy nem lenni" kérdésről volt itt szó már hosszú hetek óta. Ez most pozitív irányba terelődött a 102/18. sz. Kisegítő Munkaszolgálatos Század tagjai számára. Kivételt képezett az a 12 fő munkaszolgálatos, akik nem tartoztak a század állományába és akiket közvetlen indulás előtt csatoltak a századhoz. Nekik sajnos nem volt menlevelük, és útközben sem kaptak ilyeneket. Érkeztek viszont olyan menlevelek, amelyek tulajdonosai már nem voltak a századnál. Ezek menleveleivel vissza lehetett volna őket is hozni Budapestre, de ezt az akciót a századparancsnok nem merte vállalni, mert az kockázattal járt. T. i. a munkaszolgálatosok átadásával megbízott alezredes mellett voltak olyanok is, akik imitt - amott rákérdeztek egyikmásik munkaszolgálatosra D. Béla - ahogy nekem utólag mondta - tartott egy esetleges elszólástól, ennek nyomán a felelősségre vonástól. Elképzelhető, mi ült az ott maradottak szívében, elszakítottan a családjaiktól és most még a sorstársaiktól is, akikre rámosolygott a szerencse, az ö sorsuk viszont továbbra is bizonytalan maradt. Mosonmagyaróvárról vissza Budapestre Mosonmagyaróvárról tehát a század a menlevelek legalizálása után visszaindulhatott Budapestre, ahová minden további akadály nélkül szerencsésen megérkezett. Itt azután az Aréna úti Idegen Állampolgárokat Gyűjtő Zászlóalj állományába került. Sajnálom, hogy az átadás lebonyolításánál már nem lehettem jelen. így is azonban örömömre szolgált, hogy az olykor bizony nagyon is mély lélegzeteket igénylő, vészes helyzetekkel tarkított cselekvéseink nem lebecsülendő sikert eredményeztek. Mert hát nem akármilyen dologról volt szó, emberéletekről, és nem is akármilyen viszonyok között, ahol a század részéről helyet és hangsúlyt kapott a súlyos helyzetek férfias elviselése, a keret részéről az egyetértés és a segítőkészség, a magam részéről pedig