Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Ment, rótta a kilométereket és cselekedett. Addig nem nyugodott, míg nem sikerült egy-egy ilyen jelentősebb ügyet elintéznie. Mindezt apám anyagi érdekek nélkül tette. Örült, ha valakinek az ügyét ismeretsége, vagy befolyása révén elintézhette. Különben is Barsendréd szegény falu volt, és édesapámnak az volt a törekvése, hogy kiemelkedő iskolai-pedagógiai tevékenységével kitűnő tanítási módszereivel és egyéb kulturális ténykedésével (vetítettképes előadások, színdarabok, kirándulások, énekkar, iskolakert müvelése, versenyek, stb.) minél több tanítványát tegye képessé a továbbtanulásra, magasabb műveltség megszerzésére. Ennek érdekében mindent elkövetett, és ennek meg is voltak és ma is megvannak az eredményei. Apám főleg a műszaki pályákhoz nyújtott jó alapokat a tanítványainak. Sok-sok üdvözlet, levél bizonyítja ezt még ma is, szüleim iránti elismerés és hála az országban és külföldön magasabb állásokban dolgozó mérnökök, tanárok stb. részéről. Ezek a levelek sok tekintetben arról is szólnak, hogy szüleim sokat tettek a magyar hazafias oktatás-nevelés érdekében a csehszlovák kisebbségi viszonyok között is. Apám is, édesanyám is, mindketten. Jó néhány, magasabb helyről származó elismerő levél, kitüntetés is szól ezekről. Ide tartoznak apámnak a könyv elején már említett kitüntetései is, továbbá az első világháborús kitüntetései és a kisebbségi élet során tanúsított kiemelkedő magyar hazafias tevékenységének elismerése, az 1941-ben történt vitézzé avatása. Apámnak a családért, a közösségért való tenni akarása már fiatal korában megfogant, amikor is pedagógus nagyapám korai halála folytán a hat leánytestvér felnevelésében tetemes részt kellett vállalnia megözvegyült nagyanyám, Végh Terézia segítésében. Tisztességet, magas szintű emberiességet szívott magába a szülői házban, amit aztán élete további szakaszaiban mint családapa, rokon, falujának igazi tanítója, a környék és messzibb vidékek pedagógusainak segítőtársa tovább fejlesztett és gyakorlatba ültetett. Édesanyám kimagasló tevékenységének feltétlenül a csúcsát jelentette az első világháború időszaka, amikor már négy meglévő gyermekének nevelése mellett egyedül látta el a község kulturális életének valamennyi feladatát, mert apám négy éven át katonai frontszolgálatra volt beosztva. Kifogyhatatlan erényeknek volt a hordozója, apám minden ügyében-bajában fáradhatatlan és hűséges segítőtársa. Mi, gyermekeik hálásak voltunk és vagyunk szüleinknek sok minden mellett azért is, hogy zenére tanítottak és taníttattak, kit zongorára, kit egyébre, engem hegedűre. Elvitathatatlan érdemük az is, hogy mind a hetünket legalább egy, vagy ennél több (24) idegen nyelvre megtaníttattak. Nagy dolog és bölcs előrelátás volt ez akkortájt, jelentős anyagi áldozat vállalása. Ma is az. így utólag visszatekintve szüleink kimagasló emberi és pedagógusi tevékenységére, szerepére, arra a felismerésre jutottam, hogy nagyok voltak ők számomra, ugyanígy a család, a hozzátartozók számára, és nem tévedek, ha azt állítom, hogy a magyarság tágabb körei számára is. A nemzeti és örök emberi érdekek képviselőjeként sokat, nagyon sokat dolgoztak. Ennek mélyebb felismeréséig elsőként akkor jutottam el, amikor a táti temetőben nagy társadalmi részvét mellett eltemettük nemes, minden tiszteletre méltó Édesapámat. Édesanyám pedig, aki szintén az új otthon, Tát község temetőjében Édesapám mellett nyugszik, méltó párja volt. Nemes emléküket holtig őrzöm. Hadd mutassam be kissé közelebbről feleségem és leányom elvesztése folytán megfogyatkozott, másrészt két fiúunokával bővült családomat is. Szó esett már arról, hogy házasságunkból két gyermekünk született: Gyula és Zsuzsanna. Zsuzsát sajnos síbalesettel kapcsolatos hibás orvosi ellátás, majd a lakásának átalakítása körüli rendkívüli huzavona, ill. a Városi Tanács illetékes ügyintézőinek akadékoskodása, idegzetét megviselő intézkedései miatt veszítettük el.
