Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
biztosítottak, mint ahogyan később ebben az esetben is így történt G. S. tanulóval. Nem is tudom, hogy a fent említett eset hogyan fordulhatott elő a budai járás egyik élenjáró iskolájában, ahonnét a középiskolák szívesen fogadták évről - évre az újabb tanulókat. Nehéz volna most részemről felsorolnom azokat, akiket tanítottam és a későbbiekben is jó hírnevet szereztek maguknak, az iskolának és a községnek azzal, hogy általában mindenütt jól megállják a helyüket az élet különböző területein. Az elmaradhatatlan ötévenkénti osztálytalálkozókon a jó összetartás jelenségei nyilvánulnak meg. Nem egyszer voltam tanúja annak, hogy ezekre még messzi országokból is hazajöttek az adott osztályok tanulói (Ausztria, Németország, Mongólia, Kanada, Kuba, USA). Tapasztalataim szerint nagyobb itt a vonzerő, mint a több helyről összeálló középiskoláknál. Vonzerő itt maga az azonos szülőfalu és ami ehhez járul, a táj, a gyermekkori közös élmények, Csabán az anyanyelv (magyar, német, szlovák) a hozzá kötődő tradíció, no meg a hosszabb iskolai osztályközösségek intenzívebb tömörítő ereje. Anyagilag Csabán a többség jó helyzetben van, hiszen szorgalmasak, takarékosak. Gazdálkodásukra jellemző a precizitás, a német ajkúak történelmi öröksége és hatása. A II. világháború idején a német nacionalizmus hullámainak Csabán a többség józanságának köszönhetően nem voltak különösebb eseményei. A találkozókhoz még annyit, hogy Csabán azt ottani beszámolókból gyakran kicseng az élet szeretete, a derűs életszemlélet, a családközpontúság, bár valamennyire már itt is nőtt a házassági válások száma, mégpedig a túl fiatalon kötött házasságokban. Kedves volt Csabai Tanítványaim! Én már nagy utat megjártam, olykor magaslatokon, olykor mélységeken át, majd 44 évesen közétek pottyantam, hogy újra iskolában tevékenykedjem, tanítsak. Ezúttal Piliscsabán indultam neki újra ennek az útnak, hogy az itteni tanítványaimért, Értetek is Csabai Tanulóifjúság tegyek meg mindent, ami csak telik tőlem. És én a kollégáim segítségére támaszkodva is igyekeztem ezt mindvégig megtenni, megtenni mindazt, ami kijár a tanulóifjúság számára, ebben az ellentmondásokkal tarkított világban, hogy megtalálja azt, ami szép, ami jó, ami hasznos, ami mind saját magának, mind övéinek és hazájának a javát, örömét és boldogságát szolgálja. Örülök, hogy mindezek érdekében Ti is megtettétek a magatokét azzal is, hogy megértettetek engem, és ezt köszönöm is Nektek. Ahogy most itt ülök az íróasztalom mellett és emlékezetemben szívem felgyorsuló ritmusa mellett megjelenik előttem sok-sok 300 körüli kedves csabai tanítványom mosolyt, vidámságot és az ifjúság jellegzetességeit is már magában hordozó egy egész iskolányi gyermekarc. Nem is tudom, hogy hamarjában közületek melyiken álljon meg a tekintetem. Legyen az talán Mindnyájatok képviseletében Hányi Ilonka, aki az utolsó csabai osztályom nevében búcsúztatott - ahogy később kitűnt - nemcsak az osztályomtól, hanem Piliscsabától is. Őt ölelem most meg gondolatban, és ez Mindnyájatoknak szól. Pest megyében a felettes tanügyi hatóságokkal, a járási, a megyei művelődésügyi osztállyal, ugyan úgy a Művelődésügyi Minisztériummal közvetlen és némely vonatkozásban baráti kapcsolatban voltam. Ez utóbbi részben még arra az időre és együttműködésünkre nyúlott vissza, amikor előzőleg, hét és fél évig Komárom megye tanügyigazgatásánál dolgoztam, másrészt Pest megyében ottlétem kezdete óta előadóként bekapcsoltak engem a pedagógusok továbbképzésébe. Tartottam előadásokat Budapesten a Központi és a Budapesti Pedagógus Továbbképző Intézetben, Vörösváron, Budaőrsön, Érden, Nagykőrösön, Monoron, Vácott és még néhány helységben egy-egy körzet pedagógusainak.
