Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

növényi léte mellett is jelezni tudott valamit számunkra, például a napsütést, a szelet, annak irányát. Én gyakran elnézegettem ezt a gyomot, mígnem vagy két heti ottlétem után valaki elment az ablakunk előtt, és kitépte. Megszűnt a külvilággal ez a csekély közvetlen kapcsolatunk is. Szalmazsákos vaságyak voltak a cellánkban, a két társam az ablaktól jobbra és balra volt elhelyezve, én pedig a bejárati ajtótól balra. A cella ajtajának kémlelőnyílásán gyakran megjelent az ügyeletes őr szeme. Ilyenkor hátratett és összekulcsolt kezekkel, feltartott fejjel azonnal a falnak kellett fordulnunk, és várni az esetleges utasítást, vagy a szem eltűnését. Erre akkor került sor, ha az ör egyet pisszentett: "Pszt". Csak akkor lehetett a fejünket odafordítani. Volt egy mániákus őrünk, akinek szenvedélye volt az ugráltatásunk. Esetenként 5 perc alatt egyszer-ötször megugráltatott, és ha nem találta a felugrásunkat elég gyorsnak, és időben nem csináltuk teljesen egyszerre, akkor még többször is. Váltáskor, mielőtt átadta volna a szolgálatot, még mindig beszólt: - No fiúk, egy tökéletes felugrást akarok még látni, de egyszerre ám, azt a (és itt röpködtek aztán a szentek meg a testrészek nevei). Ennek az őrnek az is egyik mániája volt, hogy időnként bejött a cellába, és végigszemlélte a falat, nincs-e rajta friss kaparás, karcolás. Ismerkedés a cellaszomszédainkkal Még előttünk történhetett, hogy valaki úgy próbált morzézni a szomszéd cellával, hogy egy nadrággombbal hosszabb, rövidebb karcokat húzott a falra, és elkapták őt. Állítólag több napos sötét magánzárkát kapott érte, és a költségére kimeszeltették a cellát. Nálunk is talált egyszer az ör egy olyan tizedmilliméternyi "gyanús" valamit a falon, azt kezdte aztán piszkálni, nekünk meg addig a másik fal felé fordulva kellett vigyázzban állni. Az egyikünk azonban az őrnek egy óvatlan pillanatában oldalt pillantott, és észrevette, hogy az őr a körmével bekarcolta ott a falat. - Ki karcolta meg a falat, hol a gomb? Azonnal adjuk elő ilyenek meg olyanok, mert megkeserüljük! - ordítozott velünk az őr. Mozgósította a Molnár törzsöt is. Az is nagy csetepatét csinált a dologból. De hiába vette elő ékesszólásának egy jelentős készletét és motoztak meg minket, sem nálunk, sem az ágyakban nem találtak semmiféle szerszámot. Végül jól megfenyegettek és felhagytak a nyomozással. Látni lehetett, hogy egyszerűen csak valamiféle megfélemlítésre ment ki a játék. Nekünk sikerült két vagy három alkalommal összeköttetést létesíteni a baloldali szomszédunkkal. Ugyanis Takács szds. jól ismerte a morze ábécét, és a szomszédban is akadt, aki értett hozzá. Előzetes alapos kikémleléssel meg kellett állapítani, hogy nincs-e közelben az őr, aztán vigyázva, hogy a fal meg ne sérüljön, igen óvatos és halk kopogtatással ment a távirat. De kellett hozzá többszöri próbálkozás, míg sikerült az üzenetváltás, mert veszély esetén meg kellett szakítani a beszélgetést, aztán alkalmas időben újra próbálkozni. így tudtuk meg például, hogy a szomszédunkban volt pár napig Pluhár István, a húszas-harmincas évek kiváló rádiószpíkere. Valamelyik cellából közvetítéssel kaptuk azt a hírt is, hogy Dr. Klébert Márton is a Rendőr-főkapitányságnak a foglya, no meg más ismerősök. A kosztunk elég ízletes volt, állítólag azt kaptuk, amit az őrző személyzet, de természetesen csökkentett adagban. Amíg ott voltam, két alkalommal volt orvosi vizsgálat is annak megállapítására, nincs-e valakinek szüksége egészségügyi ellátásra.