Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

A járkálásra a már említett 2 négyzetméter napi körüljárása, felváltva jobb és baloldali irányban. Volt aztán lehetőségem guggolásra, néhány fekvőtámaszra, karmozdulatokra, törzshajlításra. Sokkal tágabb tere nyílott számomra a szellemi foglalkozásoknak, az élet különböző területein szerzett ismereteim felújításának. Kezdtem a magyar irodalommal. Ennek bőséges lehetőségei voltak a Halotti beszédtől kezdődően napjainkig terjedően. Helyenként korszakoktól függően elterveztem világirodalmi ismereteimnek a felújítását, főleg a szlovák, a cseh, az orosz, némi német, francia, angol és olasz irodalmi alkotások felidézésével. Második helyre terveztem a magyar, közbevetőleg pedig a világtörténelmi ismereteimnek a felújítását korszakonként. Szerepelt azután a tervezetemben a természettudományok közül elsősorban a földrajz, a biológia, ezen belül főleg az állattan. így mentem végig szellemi ismereteim különböző területein, beleértve még a testneveléssel, főleg a sportolással kapcsolatos ismereteimet is, a különböző sportokat, az olimpiák, világbajnokságok magyar eredményeit, a magyar egyéni, a csapatbajnokok és teljesítményeik felidézésével. A cellában való járkálást az őr mindjárt az első nap délelőttjén kiiktatta. Nem voltam elég óvatos, nem vettem észre, hogy az őr bepillantott, amikor éppen róttam a köröket. - Mi az, magának mehetnékje, vagy netán hasmenése van? Majd segítünk rajta, hogy ne mászkáljon itt össze-vissza. Hozok egy parafa dugót, és dugja a fenekibe. Vagy ha magának jobb a hüvelykujja, megteszi az is, de ne járkáljon! Megértette? Mit mondhattam erre? Hallgattam, de láttam, hogy kissé éberebbnek kell lennem. Rájöttem közben, hogy az ör lábujjhegyen jött, egyszer csak váratlanul megjelent a szeme a kémlelőnyíláson. Hosszú volt ez a nap, nagyon hosszú. Végeztem egy-két testgyakorlatot, és megpróbálkoztam a szellemi tornával, de biz az nem nagyon ment. Folyton a családom járt az eszemben, a feleségem, a két gyermekem. Újra nélkülem maradtak, feleségemre megint csak nagyobb terhek hárulnak. Sinka László és Gerendás Gézáné látogatása Még délelőtt folyamán történt, hogy kihívtak a cellámból. Az őr átkísért az udvaron, fel az emeletre, ahol meglepetésemre Sinka László iskolaigazgatóval és Gerendás Gézánéval, az Úttörőház gondnoknőjével találkoztam. Kívülük egy rendőrtiszt volt még abban a szobában, ahová bevittek. A rendőrtiszt (emlékezetem szerint alhadnagy) igen tapintatos volt, mondta, hogy néhány perces beszélgetésre van lehetőségem, és átment a szomszéd szobába. A látogatóim első kérdése az volt, hogy megvertek-e? Mondtam, hogy nem. Aztán megkérdezték, hogy kihez forduljon a feleségem. A válaszom az volt, hogy keresse fel az Oktatási Minisztériumban Rózsa Andrást (a jelen idők TV-műsoraiból országszerte jól ismert Rózsa Gyurinak az édesapját), az ő közbenjárásával pedig Dr. Jóború Magda miniszterhelyettest. Szó volt még röviden arról, mi legyen a vízi túrával. Kértem Sinka Lászlót, hogy amennyiben volna rá ideje, örülnék, ha ő vállalná annak lebonyolítását. (El is vállalta, és megvalósította.) Többre már nem futotta, mert visszajött a rendőrtiszt, és kérte, fejezzük be a beszélgetést. Megköszöntem a látogatóimnak, hogy felkerestek, elbúcsúztam tőlük, engem meg a kívül várakozó őr visszakísért a cellámba. Kaptam ebédet, kaptam vacsorát, és egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre lefekhettem. Mondanom sem kell, hogy hosszú órákon át forogtam a kemény priccsen, míg végre, valószínűleg jóval éjfél után, elaludtam, de csak egy-két órára.