Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
A Nagy Imre-féle kormányprogram és az abból fakadó feladatok, intenciók a különböző szintű értekezletek, megbeszélések útján az egész társadalom, így a pedagógusok előtt is ismertté váltak. Ezek jegyében és szellemében szervezte meg az Oktatási Minisztérium Budapesten a Rózsa Ferenc Kultúrotthonban 1954. november 15-16-ára kiterjedően a Falusi Nevelők V. Országos Konferenciáját, amelyen minden megye nagyságától függően 5-10 tagú falusi, tanyasi pedagógusküldöttséggel képviseltette magát. A küldöttségek vezetői általában a megyék oktatási osztályainak vezetői vagy helyettesei voltak. Én természetesen, a Komárom megyei küldöttséget vezettem. A Konferencia vitaindítója Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter volt. A miniszter vázolta a magyar pedagógiában eddig elért eredményeket, élesen bírálta a gyorsabb előrehaladást gátló körülményeket, és megjelölte a pedagógusok legközelebbi és távolabbi feladatait. Bírálatában elmondotta azt is, hogy az oktatásban sok vonatkozásban elhanyagoltuk a magyar nemzeti sajátosságokat és az azoknak megfelelő hagyományos módszerek alkalmazását, helyette szolgai módon igyekeztünk utánozni és alkalmazni a szovjet tapasztalatokat és módszereket. A fürdővízzel a gyereket is kiöntöttük az udvarra - mondta a miniszter. Igen sok értékes hozzászólás követte Erdey-Grúz Tibor előadását. Sok panasz és bírálat hangzott el az oktató-nevelő munka folyamatosságát, nagyobb eredményességét gátló körülmények ellen, mint például: illetékteleneknek az oktatáshoz nem értő és a pedagógusok munkáját csak párt-politikai szempontból értékelő tényezők ellen. Az egyik kelet-magyarországi tanyasi kartárs az oktatás területén tapasztalható visszásságokat a proletárdiktatúra fennálló állapotára, viszonyaira vezette vissza. Ezeket a következő példázattal jellemezte: - Idesanyám, mért kék a veres szíva? - kérdezte a gyerek az anyjától, aki így felelt: - Azért kisfiam, mert még ződ! - Hát így vagyunk mi is ezzel a népi demokráciával az oktatásban is - fejezte be felszólalását a tanyasi kartárs. Ehhez hasonlóan, de lényegében még keményebben bírálta Boros Béla, zombai kartárs a pedagógusokat és általában a magyar oktatásügyet károsan befolyásoló közállapotokat. Boros Béla a II. világháború előtt a Szlovenszkói Magyar Általános Tanítóegyesület országos titkára volt, igen képzett, sokoldalúan művelt pedagógus, aki a jogos bírálata mellett nagyon sok értékes javaslattal is szolgált a Kongresszusnak. A fentiekből is látható, hogy Nagy Imre Kormányprogramja milyen tekintélyes mértékben elősegítette a pedagógusok szabadabb megnyilatkozását, egyben alapjául szolgált a pedagógusok tisztultabb, torzításoktól és frázisoktól mentes oktató-nevelő munkájának a kibontakoztatásához. Este a Minisztertanács a Parlamentben fogadást adott a Kongresszus megyei küldöttségeinek tiszteletére. A Parlament főbejárati lépcsőzetén a küldöttségeket Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter fogadta, onnét kísértek be minket a Minisztérium dolgozói a fogadás svédasztalokkal berendezett termeibe. Körülbelül fél óra múlva megérkezett Nagy Imre több miniszterének a kíséretében, akikkel együtt végigjárta az egyes megyék küldöttségeit, és röviden elbeszélgetett velük. Amikor a mi Komárom megyei küldöttségünkhöz megérkezett, Erdey-Grúz Tibor néhány elismerő szóval bemutatott Nagy Imre miniszterelnöknek: Nagy Imre kezet fogott velem, üdvözölt, és megkérdezte: - Nos, mi újság van Komárom megyében?
