Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

átszöktem az Ipolyon. Sajnos, igen hosszú volt az út Esztergomon keresztül Tatig, szüleim és Sándor öcsém lakásáig, egész éjszaka gyalogoltam, egyetlen jármű sem akadt, amire felkapaszkodhattam volna. A szaktanítói tanfolyam előadásait a budapesti egyetem bölcsészkarán tartották. 1948 nyarán magyar-orosz szakon levizsgáztam az I. évfolyam, 1949 nyarán pedig a II. évfolyam anyagából, és szaktanítói oklevelet szereztem. Ezt követően levelező tagozaton elvégeztem a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolát, ami általános iskolai tanári diplomát jelentett számomra. Végül ugyancsak levelező tagozaton elvégeztem Budapesten az egyetemet, amivel középiskolai tanári diplomát szereztem. Határforgalmi bonyodalmak 1947 nyarán a szaktanítói tanfolyam I. évfolyamának elvégzése után megint visszamentem Érsekújvárra, de most már nem szöktem, hanem Tatról, ahol már mint ottani lakos voltam bejelentve, Esztergomon keresztül hivatalos kishatár-átlépési engedéllyel mentem át. A forgalmat a Dunán keresztül a határőrség csónakkal bonyolította le, minthogy az esztergomi Mária-Valéria híd három ívét a németek berobbantották a Dunába. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a roncsok eltávolítása óta még ma is, 1994-ben ugyanabban az állapotban van. A forgalmat azonban az ötvenes évektől kezdve kompátkeléssel bonyolítják le, ami lehetővé tette a jármüvei való átkelést is. A kishatár-átlépési engedély azonban csak a határtól 15 km-en belül tette lehetővé a forgalmat, Párkánytól Érsekújvár viszont 50 km távolságra van. Vittem ezért magammal az Érsekújvárban megszerzett Mistrík féle igazolványt, ami arról tanúskodott, hogy érsekújvári lakos vagyok. így aztán Párkányban (mai néven Sturovo) nyugodtan felszálltam a vonatra. A csendőrségnek igazoltatása esetén fel tudtam mutatni, hogy szlovákiai lakos vagyok. Ez meg is történt. A legközelebbi állomáson, Muzslán felszállt a vonatra két csendőr, és sorra igazoltatták az utasokat. Odaérve hozzám megnézegették az igazolványomat, feltettek néhány kérdést, például, hogy honnét jövök, kinél voltam, stb. Azt válaszoltam, hogy Bényben voltam látogatóban régi ismerőseimnél. Azt mondták erre a csendőrök, hogy nem láttak engem leszállni a Bény felől érkező vonatról. Nem vonattal jöttem, mondtam erre, - autóval hoztak el Párkányig az ismerőseim. Az egyiknek gyanús voltam, csavargatta a fejét. De ott volt a pecsétes írás, jól beszéltem szlovákul, meg egy kicsit adtam a sértődöttet, hogy mit faggatnak annyira. Ha valamilyen problémájuk van velem - szóltam kissé erélyesebben - érdeklődjenek az érsekújvári Nemzeti Bizottság titkáránál, Mistrík elvtársnál, vagy akár az elnökénél. Erre jó utat kívánva visszaadták az igazolványomat és továbbmentek. A nyár további részét egészen 1947. augusztus 31-ig Érsekújvárban töltöttem a családom körében. Sokat voltam kint a két kis gyermekemmel az apósom vezette strandon, ahol a feleségem akkor még a pénztárban teljesített szolgálatot. Ott is naponta jó néhányszor hallottam, hogy afféle forró fejű, vehemens "Új honfoglalók" rárászóltak, néha haragosan rákiabáltak az emberekre: "Na Slovensku po slovensky." Augusztus 31-én igen érzékeny búcsúzás után családomat Érsekújvárban hagyva visszautaztam Tátra, hogy ott szolgálatba lépjek. Feleségemmel úgy beszéltük meg, hogy részére szabadságot kérek az áttelepítésünkig, amire előre láthatólag november hó folyamán kerül sor. Mondtam, hogy előtte még átjövök, mielőtt lebonyolítanánk az áttelepülésünket.