Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Csehszlovákia között létrejött lakosságcsere egyezmény alapján. A rendelet kimondja, hogy az áttelepítés kényszerű és a kényszerű áttelepítést a 88-as közmunkadekrétum felhasználásával hajtják végre, (1 .§.), továbbá intézkedik arról is, hogy az áttelepülésre kijelöltek vagyonát el kell kobozni (4.§.). Összegezve az elmondottakat, a II. világháború utáni csehszlovák kormány az 1945-1948-as években a szlovákiai magyar kérdés rendezésével kapcsolatban egyrészt magukkal a csehszlovák törvényekkel került ellentétbe. Másrészt a magyarok széttelepítésének elleplezésére a közmunkarendeletre való hivatkozással a párizsi békekonferencia határozatában vállalt nemzetközi kötelezettségének semmibevételét, ill. kijátszását tanúsította. A csehszlovák nemzeti állam gondolata és a vele kapcsolatos csehszlovák hatóságok eljárásai érzékenyen érintették a felvidéki magyarság egészét. A deportálások, elbocsátások, kiutasítások, a lakosságcsere folytán a magyar lakosságú városok és falvak vezetőik nélkül maradtak. Nagy érvágást jelentett a magyarság részére, hogy a pedagógusok túlnyomó többégét eltávolították, és becsukták az összes magyar tannyelvű iskolát. Az én családomat az előzőleg már leírt viszontagságok mellett alapvetően létében érintette a magyar tannyelvű iskolák megszüntetése, feleségemnek, hazatérésem után pedig jómagámnak is minden jogigényünk nélküli elbocsátása és a lakosságcsere egyezmény keretében az egész családomnak Magyarországra való áttelepítése. Családom a kitelepítendők listáján Feleségemet és a két kisgyermekemet a csehszlovák hatóságok felvették a kitelepítendők listájára, és ennek alapján 1946. október 8-i keltezéssel a CsehszlovákMagyar Vegyesbizottság részükre az úgynevezett fehér lapokat megküldte. Ez annyit jelentett, hogy Magyarországra történő áttelepítésükig magyar konzuli jogvédelem alatt állnak, és feleségem a lakosságcsere egyezményhez csatolt jegyzőkönyv VIII. bekezdése értelmében létminimumot biztosító segélyben részesül a csehszlovák állam részéről. Hazaérkezésem után jómagam ugyanilyen elbírálás alá estem. Ehhez azonban jelentkeznem kellett Érsekújvár Város Nemzeti Bizottságánál és Pozsonyban az Iskolaügyi Minisztérium Megbízottja hivatalában, ugyanis egyelőre illegálisan voltam Érsekújvárban minden igazolvány nélkül. Szerencsémre sehol nem kellett igazolnom, mikor jöttem, honnét jöttem, hogyan jöttem, ez kissé problematikus is lett volna. Az volt a helyzet, hogy Érsekújvár Nemzeti Bizottságának a titkára Alsóvárad és az én szülőfalum, Barsendréd jegyzője volt az első Csehszlovák Köztársaság idején. Mistrík Jánosnak hívták, Besztercebánya mellől egy kis szlovák faluból, Lucatinból származott, a felesége pedig az Alföldről, Szarvasról. Dezső fiával és két leányával lévai diákkoromban a jóságos, kedves Berczelly néninél együtt laktam, mint kosztos diák. Elmentem hát Mistrík Jánoshoz, aki nagyon megörült nekem, és elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok. Ő rögtön kiállíttatott nekem egy igazolványt, majd bemutatott a Nemzeti Bizottság elnökének. Mistrík János melegen érdeklődött szüleim, testvéreim felől, elmondta, hogy apósomat is jól ismeri a stranddal kapcsolatban és a lakosság igen elismerő elbeszéléseiből. Aztán másnapra meghívott ebédre. - Mondta, hogy éppen otthon lesz az egész család, majd ott mindenről elbeszélgetünk. Mindjárt azt is megemlítette, hogy nagyon szeretné, ha itt maradnánk Csehszlovákiában, persze szlovák iskolában kellene mindkettőnknek tanítani, ő simán el tudná intézni, hogy levegyenek a kitelepítendők*listájáról.