Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

A második partinál tartottunk (az elsőt elveszítettem), amikor az egyik bajuszos magyar a felső priccsről megszólalt: - Ide figyeljenek emberek, mi már nem is vagyunk itt. - Mi az, hogy nem vagyunk itt, hát hol volnánk? - hangzott a kérdésem. - Hát ihol van az újságban, hogy a georgievszki hadifogolytáborból a hadifoglyokat hazaszállították. A mi bajtársunk ugyanis a priccsen elnyúlva a magyar hadifoglyok lapját, az Igaz Szót olvasta, miközben erre a hírre ráakadt. Persze rögtön odaléptünk néhányan, akik közelebb voltunk, hogy mutassa az újságot, hadd lássuk mi is, mert gondoltuk, hogy tréfál, ugrat minket. Olvassuk az újsághírt, hát csak ámultunk-bámultunk, tényleg az volt benne, amit a pödört bajuszú barátunk mondott. Erre megszólal egy másik, egyébként egészséges paraszti humoráról már jól ismert bajtársunk, Nagy Vendel, aki csak alig volt fiatalabb az ötvennél: - Hát ezzel úgy vagyunk most, mint János bácsi az elefánttal. Egyszer megkérdezték tőle: - Hallja-e kend, János bácsi, látott maga már elefántot? Elgondolkodik az öreg, és végül megszólal: - Hát egyet mán láttam, de annem avvót! így mentünk mi is haza - volt az általános megállapítás, és így hihettünk mi az Igaz Szónak, amellyel annak idején elárasztották a táborok magyar hadifoglyait. Georgievszkben a tél nem volt számunkra kellemes. Nem voltak nagy hidegek, havat kaptunk, de nem sokat, és azt is csak december végén és januárban. Ellenben a barakkokban nem volt fűtés. Csak annyira volt meleg, amennyire beleheltük a helyiséget. A leheletünk meg ráfagyott a plafonra, a falra. Este, amikor meggyújtottuk a fényeket, az egész helyiség úgy nézett ki, mint a jégbarlang. Szépen csillogott a zúzmara a plafonon meg a falakon. Érthető, mert a tetőzet csak bádoglemezekből készült, a padlás meg nem volt szigetelve, csak valamilyen vékony réteg borította. Az éjszakai hideg kaukázusi fagyos szelek meg mindezt könnyen átjárták. Éjszakára úgy feküdtünk le, hogy nem vetkőztünk, hanem még inkább jobban felöltöztünk, és közel bújtunk egymáshoz. Napközben aztán jöttünk-mentünk, és ha sütött a nap, a barakk oldalának támaszkodva felmelegedtünk a napon. Szerencsére nem volt hosszú a tél. Georgievszki kiküldetéseim Említettem már, hogy néhány hadifogoly csoport a táboron kívül különböző helyeken dolgozott. Én két alkalommal voltam kiküldve Georgievszkből mint tolmács, egyszer Nalycsik város környékére burgonya-betakarításkor, egyszer pedig Pityigorszkba, ahol a tábor foglyainak egy nagyobb csoportja építkezésen dolgozott. Nalycsik környékén egy magaslati fennsíkon hatalmas nagy táblákon burgonyaültetvények voltak. Tehergépkocsival mentünk, egy főhadnagy, egy alhadnagy, a kocsivezető meg én. Arra volt a két orosz tiszt kiküldve, hogy megvizsgálják az ottani hadifoglyok helyzetét. A panasz az volt, hogy időn túl is dolgoztatják őket, és nem kapnak megfelelő élelmezést. A két tiszt kihallgatott néhány hadifoglyot, a panaszt jogosnak találták, és aztán az ottani vezetőséggel megbeszélték a dolgokat. Visszafelé két beteg hadifoglyot hoztunk magunkkal a georgievszki hadifogoly kórházba. Útközben az úttól olyan 100-150 m-re az egyik erdő szélén kisebb farkascsordát láttunk, körülbelül 10-15 farkasból állott. Volt köztük olyan, amelyik a földön ücsörgött, egyik-másik ide-oda mászkált, szaglászott, a többi az utat figyelte.